A CSZKA csütörtökön este az orosz fővárosban fogadja az FTC-t, majd november 7-én játszik Budapesten.
“A Ferencváros elleni meccsek meglátásom szerint jelentősen befolyásolják a csoport sorsát. Figyelembe véve, hogy két mérkőzést elveszítettünk, ez a két összecsapás meghatározó lesz” – nyilatkozott az orosz hadsereg csapatának trénere.
“Az együttes jó hangulatban készül” – tette hozzá.
Goncsarenko elmondta, hogy elemezték az FTC nemzetközi és hazai bajnoki találkozóit, és megfigyelésük szerint a magyar csapat stílusát a labdatartás, az építkező támadás jellemzi, ritkák a hosszú passzok. A vezetőedző úgy véli, ebből a szempontból a Ferencváros hasonlít a másik két csoportriválisra, a Ludogorecre és az Espanyolra.
A szakember kiemelte: a magyar együttesben sok a légiós, és a középpályát ukrán játékosok határozzák meg. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Ferencváros edzőjével, Szerhij Rebrovval még nem találkozott, a csütörtöki nap jó alkalom lesz a megismerkedésre.
Saját csapata taktikájáról Goncsarenko úgy fogalmazott: a CSZKA nem kíméli majd magát, kezdeményezni fog, ha lehet, már az ellenfél térfelén. Mint mondta, a céljuk egy korai gól, mert annak nagyon fontos lélektani hatása lenne.
A CSZKA Moszkva-Ferencváros találkozó magyar idő szerint 18.55 órakor kezdődik majd csütörtökön.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!