A könnyűsúlyú Galambos Péter magabiztos győzelmet aratott a normálsúlyú egypárok versenyében az országos evezős bajnokság pénteki nyitónapján a Velencei-tavon.
A nem olimpiai versenyszámban, a könnyűsúlyú egypárban idén világbajnoki ezüstérmes, valamint Európa-bajnoki aranyérmes Galambos győzelme borítékolható volt: a királyszámban az elmúlt két évben még azt a Pétervári-Molnár Bendegúzt is meg tudta előzni, aki a közelmúltban világversenyeken – így a riói olimpián – a magyar színeket képviselte, de aki egészségi problémák miatt ezúttal nem állt rajthoz az ob-n.
Galambos Péter a magyar szövetség honlapjának elmondta: kilencedik bajnoki címét szerezte meg normálsúlyban, pedig a versenyfeltételek ezúttal nem neki kedveztek.
“Ellenszeles volt a pálya, ami nekem, mint kisebb súlyúnak hátrány, a mögöttem célba érkező klubtársammal Bácskai Mátéval szemben. Szépen meg tudtam oldani a feladatot. Hiányoltam Pétervári-Molnár Bendegúzt, hiszen ő a legnagyobb vetélytársam idehaza, mindig nagyon jó mérce számomra. Szombaton könnyűsúlyú egypárban, vasárnap könnyűsúlyú kétpárban állok rajthoz” – nyilatkozta.
A pénteki nap döntői közül az olimpiai versenyszámokban olyan evezősök tudták megvédeni címüket, akik ott voltak szeptember végén a linzi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon: férfi kettesben Juhász Adrián és Simon Béla, míg a nőknél egypárban Gadányi Zoltána, kettesben pedig Polivka Dóra és Krémer Eszter bizonyult a legjobbnak.

Eredmények, a győztesek:
férfiak:
egypár (10 induló/olimpiai szám): Galambos Péter (Vác VEC)
kettes (11/o. sz.): Juhász Adrián, Simon Béla (Pénzügyőr Sportegyesület)
könnyűsúlyú négyes (5): Szigeti Roland, Szabó Bence, Forrai Dávid, Kaczur Márton (Győri AC)
könnyűsúlyú négypár (7): Kosztrub Tamás, Privári-Mürschberger Domokos, Pálfai Csikó Bálint, Fenyődi Tamás (Vác VEC)
nők:
egypár (11/o. sz.): Gadányi Zoltána (Budapest Evezős Egyesület)
kettes (10/o. sz.): Polivka Dóra, Krémer Eszter (MTK Budapest)
könnyűsúlyú négypár (3): Balogh Zsófia, Bartos Adél, Döbröntey Réka, Végh Nóra (Bajai Spartacus SC)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!