A Duna Arénában zajló viadalon szombaton a szabadprogramokkal folytatódott a szuperdöntő, amelyben az ukránok teljesítettek kimagaslóan: egyéniben, párosban és csapatban is a legjobbnak bizonyultak. A negyedik számot, a vegyespárost az oroszok nyerték – a magyar szövetség hírlevele szerint.
A párosok között kilencedik Dávid Janka, Gács Boglárka kettős tagjai a verseny után elmondták: nem ez volt a legjobb kűrjük, az Egyesült Államokban és Kanadában is sokkal magasabb pontokat kaptak, akkor jobban együtt voltak.
“Most is jól éreztük magunkat a vízben, de azt tudtuk, hogy volt pár elcsúszásunk, amire majd jobban kell figyelni a jövőben. Az edzéseken egyébként többet gyakorlunk csapatban, mert ha már csapatszinten jól megy, akkor könnyebb a párost szinkronizálni” – nyilatkozták.
A csapatban ötödik magyarok elismerték: jobban sikerülhetett volna a versenyük, ha az emeléseket megfelelően kivitelezik. Hozzátették: a roppant fárasztó kűrjük mellett rendkívül sok energiát merítenek abból, hogy nagyon sokan szurkolnak nekik a Duna Arénában.
A szinkronúszó szuperdöntőben 12 ország azon versenyzői vesznek részt, akik a világkupa-sorozat nyolc állomásán a legjobban szerepeltek. A magyar versenyzők a páros- és a csapatversenyekben érdekeltek, hazai induló egyéniben és a vegyespárosban sincs.

Eredmények:
egyéni:
1. Marta Fegyina (ukrán) 93,4667 pont
2. Jacqueline Simoneau (kanadai) 90,2333
3. Iris Tio (spanyol) 87,4667

páros:
1. Ukrajna 93,9000 pont
2. Olaszország 90,8333
3. Spanyolország 90,4667
…9. Magyarország 75,5000

vegyespáros:
1. Oroszország 93,0667 pont
2. Olaszország 90,8000
3. Japán 88,9667

csapat:
1. Ukrajna 94,2667 pont
2. Spanyolország 92,0667
3. Kanada 89,4000
4. Franciaország 87,1667
5. Magyarország 77,667

Vasárnap az akrobatikus kűr, a szabadkombinációs kűr, valamint 16 órától a gála alkotja a műsort. A belépés ingyenes.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!