Nagy Ádám szerint saját magának köszönheti a magyar labdarúgó-válogatott, hogy az észtek elleni tallinni 3-3-as döntetlennel elvesztette esélyét a csoportelsőségre a Nemzetek Ligájában.

“Nagyon más nem is lehet ilyenkor az emberben, mint csalódottság és keserűség. De igazság szerint saját magunknak köszönhetjük, nem lehet szerencséről vagy szerencsétlenségről beszélni” – fogalmazott a középpályás, aki rámutatott: három kapott góllal csak nagyon ritka esetben lehet nyerni.
“Mind a három pillanatnyi dekoncentráltságból, fókuszvesztésből adódott, ezt nemzetközi szinten megbüntetik, még akkor is, ha nem a spanyolok ellen játszik egy csapat” – mondta.
Rámutatott, jobb lett volna, ha az 1-0-ra elvesztett pénteki athéni találkozó máshogy alakul, akkor jobb hangulatban készülhettek volna a hétfői összecsapásra. Hozzáfűzte, azt a mérkőzést az elemzésével le kellett zárniuk, utána már a tallinni találkozóra kellett koncentrálniuk.
“Így nem írnám az Athénban történtek számlájára, saját kezünkben volt a sorsunk – hangsúlyozta. – Talán még látszik, hogy sok a hozzám hasonlóan nemzetközi szinten rutintalan játékos. Kevesen vannak, akik folyamatosan nemzetközi kupákban játszanak, márpedig ezek a tapasztalatok nagyon sokat számítanak. A mérkőzéseken kijönnek azzal, hogy akárcsak egy fél pillanatnyira se veszítsük el a figyelmünket, és akkor nem kapunk ilyen buta gólokat.”
Kiemelte, szeretnék megnyerni a sorozatból hátralevő két budapesti összecsapást: a válogatott november 15-én az észteket fogadja a Groupama Arénában, majd három nappal később ugyanott a finnek ellen zárja a C osztály 2. csoportjának küzdelmeit.
Az első találatot szerző Nagy Dominik felidézte: nagyon boldog volt a gól pillanatában, bár tudta, hogy csak egyenlítő gól volt, de mégiscsak az első, amelyet a válogatott színeiben lőtt. “Egy hosszú labdára sikerült lecsapnom, eltolnom a védők mellett, és estemben elrúgnom.”
Kiemelte, hogy változatos mérkőzésen hagytak két pontot az észt fővárosban, ezért csalódottak, hisz nagyon nehéz helyzetbe hozták magukat.
Kitért rá, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány az észtek feltérképezése után olyan támadósort próbált pályára küldeni, amelyet nem tipikus szélsőjátékosok alkotnak. “Inkább befelé mozogtunk, mert tudtuk, hogy nagy rések vannak a védők és a középpályások között. Ezt többé-kevésbé sikerült is kihasználni, hisz a gól is ebből lett.”
Leszögezte, érezte a kapitányi bizalmat, amely számára a legfontosabb, hisz így tud a legjobban teljesíteni.
A 2-0-s hazai győzelemmel zárult finn-görög összecsapásról úgy vélekedett: “mondanám, hogy meglepetés, de ebben a csoportban már nem az, hisz négy meccsből négyet megnyertek. Ez arra mutat, hogy a finn válogatott erős”.
Rámutatott: az utolsó fordulóban otthon fogadják a finneket, ami egy jó lehetőség lesz, hogy legyőzzék őket.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!