Mint ismeretes Király Gábort egy állítólagos hever reklamálás miatt állította ki Karakó Ferenc a Ferencváros elleni mérkőzésen. A labdarúgó és a klub viszont azonnal jelezte, hogy hiába tiltotta el a fegyelmi bizottság a kapust három mérkőzésre, fellebbezni fog a döntés ellen. Csütörtök késő délután tartotta az MLSZ fellebbviteli bizottsága ülését, amely tárgyalta az ügyet, azonban döntés nem született. Ezt egy későbbi időpontra halasztották.

A bohózat azért sem érthető, mert Dibusz Dénest egy súlyos sérülést okozó ütközés, majd piros lap miatt szintén három mérkőzésre tiltották el. Király Gábor ellenben szövegelés miatt mehetett zuhanyozni – a játékvezető szerint becsmérlő megjegyzéseket tett rá a válogatott rekorder. Viszont a sípmesterek minden találkozón használnak headsetet, amely rögzíti a játékvezetők kommunikációját. Ezt a Haladás és a játékos is szerette volna kérni perdöntő bizonyítékként. Ennek ellenére a felvételről nincs információ és a fellebbviteli bizottság döntésképtelensége is meglehetősen szokatlan.

Mivel a fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, ezért Király Gábor továbbra sem játszhat és jelen állás szerint az DVTK valamint az MTK elleni bajnoki mérkőzéseket is ki kell hagynia.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!