Sleisz Gabriella ezüst-, míg Galambos Ramóna bronzérmet nyert a hagyományos Klippan Lady Open elnevezésű nemzetközi női birkózóversenyen Svédországban.

    A rangos viadalon 21 ország versenyzői léptek szőnyegre, a felnőttek mezőnyében 130 sportoló indult, köztük öt magyar: Sleisz (65 kg) és Galambos (57 kg) mellett a világbajnok Sastin Marianna (62 kg), az Európa-bajnoki ezüstérmes, vb-ötödik Németh Zsanett (76 kg), valamint Dénes Mercédesz (53 kg).
A magyar szövetség tájékoztatása szerint közülük az Eb-ötödik Sleisz volt ezúttal a legjobb, akinek a kategóriájában ugyan csak 11-en szerepeltek, ám a mezőny nagyon erős volt. Az ESMTK birkózója a nyolc között fehérorosz riválist győzött le tussal, majd az elődöntőben nagy bravúrt bemutatva a tavalyi japán bajnokot, Rujke Naomit verte 2-1-re. Sleisz a fináléban is kiválóan birkózott, ám végül nagy csatában, 2-1-re kikapott az Eb-győztes, vb-bronzérmes svéd Henna Johanssontól.
Galambos egy győzelem után a negyeddöntőben simán kikapott a későbbi győztes kínai Rong Ningningtől, a vigaszágon viszont két fölényes sikert aratott, így a harmadik helyen végzett.
A tavalyi budapesti vb-n ötödik Sastin szintén jól szerepelt, két győzelemmel az elődöntőbe jutott, ott azonban vereséget szenvedett, majd a helyosztót is elveszítette, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Németh és Dénes társaikkal ellentétben ezúttal gyorsan búcsúztak a viadaltól.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!