Kipihenten várhatja az OTP Bank Liga 23. fordulóját a szombathelyi zöld-fehér csapat, hiszen Halmosiék már pénteken útra keltek és Vecsésen éjszakáztak. A szombaton 17 órakor kezdődő bajnoki meccsen a Szombathelyi Swietelsky-Haladás a Budapest Honvéd vendége lesz.

– A hazaiak és mi sem lehetünk elégedettek a helyezésünkkel, éppen ezért mindkét csapat számára fontos a mérkőzés. A kispestiek kerete átalakult a télen, új edző is érkezett, minél több meccsre van szükségük, hogy összeálljon a játékuk. Tehát nem a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy szerdán kupameccset játszottak, hiszen Supka Attila így több játékost más poszton is ki tudott próbálni. Különösen hazai pályán képesek minőségi futballra a kispestiek, Davide Lanzafame és Eppel Márton személyében pedig az NB I. egyik legjobb csatárkettőse szerepel náluk. Nem elég, ha csak hazai pályán nyerünk, idegenben is szükségünk van a pontokra. Ehhez muszáj javítanunk a helyzetkihasználásunkon, mindkét idei bajnokinkon ziccert hibáztunk, utána pedig gólt kaptunk. Tóth Máté combizomsérülése még nem jött rendbe, és kérdés a szintén combsérüléssel bajlódó Myke Ramos játéka is. Kiss Tamás pedig az U19-es válogatottal készül – fogalmazott a klub honklapjának nyilatkozva Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője.

A haladas.hu úgy tudja, hogy Hipp mester a Király – Schimmer, Wils, Kolcák, Bosnjak – Jagodics, Kovács L. – Mészáros, Rácz, Halmosi – Ramos tizenegyet küldi pályára Kispesten.

Az eredmény alakulását 17 órától kövesse velünk!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!