Az elmúlt szezonban hetedik, így a nemzetközi kupaszereplésről lemaradó Alba Fehérvár KC a következő évad végén szeretné kiharcolni a kupaindulást – jelentette ki a klub elnöke az egyesület szerdai szezonnyitó sajtótájékoztatóján.

Balássi Imre elmondta: a holtidényben úgy próbálták megerősíteni a keretet, hogy a célkitűzésnek meg tudjanak felelni. Megjegyezte, hogy nem lesz könnyű dolguk, mivel a világ legerősebb bajnokságában kellene jó eredményt elérni, ami óriási erőfeszítéseket kíván.
Mészáros Attila alpolgármester közölte, hogy az önkormányzat továbbra is támogatja a klubot, az anyagi háttér biztosított lesz. Jelezte, hogy hamarosan elkezdődik az új sportcsarnok építése, amely már nemzetközi mérkőzések rendezésére is alkalmas lesz, ellentétben a jelenleg használt Köfém-csarnokkal.
Deli Rita vezetőedző szerint a rutinos játékosok, Claudine Mendy, Temes Bernadett, Pelczéder Orsolya maradásával, valamint az igen gólerős, békéscsabai Walfisch Mercédesz és a francia kapus, Armelle Attingré leigazolásával sokat erősödtek. Ugyanakkor problémákat okoz, hogy a nyári szünetben a frissen igazolt Afentaler Sára átlövő és Varga Emőke beálló súlyos sérülést szenvedett, emiatt mindkettejükre több mint féléves kihagyás vár.
A tréner a felkészülésről elmondta: az első heti, hazai edzések után jövő héten, Siófokon edzőtáboroznak, majd sorrendben a Dunaújvárossal, az MTK-val és újra a Dunaújvárossal mérkőznek meg. Augusztus elején tornát rendeznek, amelyen az Érd, a Mosonmagyaróvár és Japán válogatottja lesz az ellenfelük, végezetül az augusztus 31-ei bajnoki rajt előtt Ljubljanában BL-szintű csapatok ellen játszanak felkészülési meccseket.
Kynsburg Zoltán menedzser megemlítette, hogy Attingré, Walfisch és Afentaler mellett a klub játékosa lett a francia jobbszélső Sabrina Zazai, a szintén ezen a poszton játszó Töpfner Alexandra, valamint a junior válogatott átlövő, Gerháth Kincső és az NB I ifjúsági bajnokságában több mint 160 gólt szerző irányító, Márczy Tekla is. Emellett felkerült a felnőtt keretbe a Fehérvár ifjúsági csapatától Besszer Borbála átlövő és Gajdóczi Barbara kapus.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!