Babos Tímea számára az első forduló jelentette a végállomást Dubajban a 2,8 millió dollár (797 millió forint) összdíjazású női keménypályás tenisztornán. A világranglistán 100. soproni teniszezőt a rangsorban 51. francia Alizé Cornet búcsúztatta két játszmában, 1 óra 27 perc alatt a 32 közé jutásért vívott vasárnapi találkozón. Az első felvonásban Cornet 5:4-es vezetéséig mindketten hozták az adogatójátékukat, ám ekkor Babos szervájánál a francia teniszező második játszmalabdáját kihasználva előnyt szerzett. A második szettben a 29 esztendős Cornet fogadóként nyert egy játékot, így 4:1-re ellépett, azonban a négy évvel fiatalabb Babos szintén brékelni tudott, így feljött 4:3-ra. Ezt követően azonban rögtön semmire vesztette el saját adogatását, Cornet pedig saját szervagémjét hozva lezárta a mérkőzést.

Eredmények (a torna honlapja szerint):
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Alizé Cornet (francia)-Babos Tímea 6:4, 6:3
Hszie Szu-vej (tajvani)-Szevasztova (lett, 10.) 6:4, 6:2
Mladenovic (francia) – al-Nabhani (ománi) 6:1, 6:1
Szasznovics (fehérorosz)-Makarova (orosz) 0:6, 7:5, 6:4

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!