Az olimpiai bronzérmes, 2009-ben egyéni világbajnok sportoló az M1 aktuális csatornán hétfőn emlékeztetett rá, hogy az Európa-bajnokság, melyen nyolc tokiói kvótát osztanak, augusztusban, a budapesti világbajnokság pedig, melyen három versenyző szerezhet olimpiai indulási jogot, szeptemberben lesz.
“Most mi a fontosabb: világbajnokságon dobogón állni, vagy előtte egy Európa-bajnokságon megszerezni a kvótát?” – válaszolt kérdéssel arra a felvetésre, melyik versenyt tekinti elsődlegesnek.
Utalt rá, hogy a nemzetközi szövetség új kvalifikációs szabályt vezetett be, ennek értelmében, ha egy nemzetből egynél többen kerülnek a legjobb nyolc közé az Eb-n, akkor csak a jobbik kapja meg az olimpiai indulás jogát.
“Most az az elsődleges szempont, hogy én legyek a legjobb magyar öttusázó. Aztán hogy ez azt jelenti, hogy a világbajnokságon dobogón állok vagy esetleg megnyerem az Európa-bajnokságot, ez már más kérdés” – tette hozzá.
Megerősítette: lendületet adott neki, hogy a tavalyi, székesfehérvári Európa-bajnokságon egyéniben második lett és a csapattal is ezüstérmet nyert.
“Hazai közönség előtt versenyezni és jó eredményt elérni mindig megdobja az embert” – mondta, hozzátéve, hogy az azt megelőző időszakban túl sok volt a kudarc vagy legalábbis az olyan eredmény, amelyet kudarcként élt meg.
“Nagyon-nagyon vágytam már erre a sikerre” – folytatta.
Az idei, hazai világbajnokságra utalva elmondta, nagy álma vált valóra a margitszigeti rendezéssel, mert ott 1999-ben nagyszerű volt a hangulat.
A felkészülést illetően, emlékeztetett rá, hogy már nem fiatal versenyző, ezért nem mindegy, hogy mire hegyezi ki a formáját.
“Egyre nehezebb felvenni a ritmust, de még érzek magamban elég energiát” – árulta el a 34 éves versenyző, majd arra a kérdésre, hogy akkor 2020-ban, az olimpia évében még biztosan ott lesz-e a pályán, kijelentette: “különben nem csinálnám”.