Remy Bonjasky háromszoros szupernehézsúlyú profi K-1 világbajnok holland versenyző tartott csütörtökön bemutató edzést a Terrorelhárítási Központ (TEK) azon munkatársainak, akik indulni fognak a szombati budo- és küzdősportgálán. A 42 esztendős, suriname-i születésű Remy Bonjasky egyórás bemutató edzést tartott több mint száz TEK-esnek, különféle ütő- és rúgótechnikákkal ismertette meg az érdeklődőket. A programot, Hajdu János, a TEK főigazgatója nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a BOK Csarnokban a TEK szervezésében hatodik alkalommal sorra kerülő gálán először indul több mint 300 versenyző, akik a rendvédelmi szervek dolgozói, valamint a mentősök, katonák, tűzoltók és NAV-osok közül kerülnek ki. Hozzátette: lehet, hogy akár a 350 fős részvételi létszámot is elérik.  A főigazgató az MTI-nek elmondta, hogy először csak cselgánccsal és karatéval indult a gála, ma már közel 30 éves múltra tekint vissza, s része a BM különböző sportágakban megrendezett pontszerző bajnokságának. Hajdu János úgy fogalmazott: ezek a fiúk, akik kemény edzésekkel készülnek az éles bevetésekre, megérdemlik, hogy egyszer egy évben megmutathassák képességeiket a különféle küzdősportokban. A szombaton 9 órakor kezdődő gálán – amelynek díszvendége Remy Bonjasky – összesen hat szakágban – karate, K-1, kuokyshin karate, judo, valamint grappling és combat grappling – versengenek majd a résztvevők, a döntőket délután 5 órától rendezik. Ezen kívül lesznek még családi programok is, s a különféle “kéklámpás” szervezetek toborzókat is tartanak majd a BOK Csarnokban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!