A mindössze 18 éves magyar pilóta menedzsmentjének csütörtöki tájékoztatása szerint harminc országból több mint százan jelentkeztek a sorozatra, amelyben az utolsó szűkítést követően 18-an indulhatnak majd, mellettük pedig négy tesztpilóta, köztük Keszthelyi utazik a mezőnnyel.
A fiatal versenyző a futamokon tesztelheti a Forma-3-as autókat, s bármilyen probléma esetén beugróként indulhat majd.
A szervezők a W Series első idényében hat, egyenként 30 perces versenyt terveznek Európában, többségében korábbi Forma-1-es pályákon, a versenyautók pedig azonos teljesítményű, 1,8 literes motorral felszerelt Forma-3-as gépek lesznek.
A Forma-1-ben az olasz Lella Lombardi 1974 és 1976 között, első nőként, 12 futamon indult, s fél pontot szerzett az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon. Honfitársa, Giovanna Amati 1992-ben próbálkozott meg a versenyzéssel, de nem érte el a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!