A magyar női válogatottnak a feljutás, a férfinek a bennmaradás a célja a szombaton kezdődő tallinni curling Európa-bajnokságon.

    “A felkészülésünk jól sikerült, így az elődöntő mindenképpen reális célkitűzés, és reméljük, összejön a feljutás is, amelyhez fináléba kell kerülni” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón a női együttes befejező embere, Palancsa Dorottya.
A vegyespárosban kétszeres világbajnok játékos szerint a tavaly az élvonalból hozzájuk hasonlóan kiesett törökök mellett még az észtek, a norvégok és a lengyelek lehetnek harcban a feljutásért.
A másodosztályt jelentő B divízió tízcsapatos női mezőnye körmérkőzést játszik, majd a legjobb négy jut az elődöntőbe. A magyar csapatban egy változás van az előző évhez képest: a külföldre költözött Kalocsai Vera helyett Rókusfalvy Orsolya szerepel Palancsa, Miklai Henrietta, Sándor Nikolett és Micheller Dorottya mellett.
“Mi kicsit óvatosabbak vagyunk, mivel két újonc is szerepel a csapatban, ezért a bennmaradás az elsődleges” – jelentette ki Kiss Zsolt, a férfi válogatott befejező embere, ugyanakkor hozzátette: “az olimpiai ciklus lezárultával sok nemzetnél volt változás és látva a csapatok összeállítását akár a rájátszás is összejöhet”.     A vegyespárosban Palancsával kétszeres világbajnok játékos elmondta, nekik nehézkesebb volt a felkészülésük, de a hétvégén zárult Magyar Kupa-szereplés annyira jól sikerült, hogy a lehető legjobbkor következik a kontinensviadal.
A Kiss, Czermann Kristóf, Balázs Dávid, Tatár Lőrinc, Szarvas Kristóf összeállítású csapatból utóbbi kettő első felnőtt világversenyén szerepel majd. A férfiak B divíziójában szereplő 16 válogatott két nyolcas csoportban küzd, melyekből három-három jut a rájátszásba. A csapatkapitány szerint a magyar érdekeltségű csoportban a szlovákok, a csehek, a franciák és a spanyolok a legesélyesebbek a továbbjutásra.
A női együttes eddig háromszor, míg a férfi egyszer szerepelhetett a legjobbak között.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!