Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott csoportelsőként bejutott az Európa-bajnoki selejtezősorozat tavaszi elitkörébe. Németh Antal szövetségi edző csapata egy-egy győzelemmel és döntetlennel várta a hazai rendezésű torna utolsó, keddi fordulóját, melyben ráadásban szerzett góllal 2-1-re felülmúlta Telkiben Ausztria együttesét, sikerével pedig hét ponttal a négyes első helyén zárt. A második, szintén továbbjutó helyen a szlovénok végeztek négy ponttal, míg az osztrákok kettővel harmadikak, a koszovóiak pedig szintén kettővel negyedikek lettek. A 13 csoportból az első két-két helyezett jut az elitkörbe, melynek hét csoportcsoportgyőztese vehet majd részt a jövő nyári, örményországi kontinensviadalon.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!