Hétfői műtétjét követően kedden kiengedték a kórházból az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett.
“A műtétre szükség volt, Liu Shaoang kezébe hat csavar került. Ezek évekig, akár a sportpályafutása végéig benne maradhatnak, de ha idővel zavarja őt, akkor el lehet távolítani azokat a kezéből” – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján Tállay András csapatorvos, aki maga is jelen volt az Országos Sportegészségügyi Intézetben végrehajtott operáción.
A doktor szerint a visszatérésről a döntést a versenyző és az edzők hozzák meg, de “a hosszú távú karrier miatt célszerű lenne kihagyni” a márciusi világbajnokságot, mivel kontakt sportágról van szó, amelyben nem zárható ki, hogy újabb nagy ütést kap a sérült testrész. A rehabilitációval kapcsolatban hozzátette, tíz napig pihennie kell az MTK 20 éves sportolójának, míg a törés gyógyulási ideje hat hét.
“Nem szabad kockáztatni. Nemcsak Ádó kapcsán, másnál sem” – jelentette ki Bánhidi Ákos csapatmenedzser, aki jelenleg a válogatottal Olaszországban tartózkodik. “Haza kell mennem, nyugodtan értékelni a helyzetet. Szeretnék személyesen beszélni Liu Shaoanggal és az orvosokkal is. Egy biztos: Ádó egészsége fontosabb a világbajnoki eredményességnél”.
A drezdai vk-forduló 1000 méteres selejtezőjének első fordulójában a lett Reinis Berzins kisodorta a váltóval olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki – bár egyből felpattant a palánknál – nem tudta folytatni a futamot. Azonnal kórházba vitték, ahol a röntgenvizsgálat kimutatta, három csont is eltört a bal kézfejében.
Az Európa-bajnok gyorskorcsolyázó most hétvégén a világkupa-sorozat utolsó, torinói állomásán biztosan nem indul. A szezon a március 8-10-én esedékes szófiai világbajnoksággal zárul.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!