Nem éppen a legfényesebben szerepel a Hali ezekben a hetekben, így aztán nagy szükség lenne egy új gólvágóra. Kiss Tamás csupán 16 éves és 16 napos volt, amikor bemutatkozott a labdarúgó NB I-ben, aztán idén ősszel már a Honvéd és a Loki ellen is bombaerős góllal bizonyított, s ezzel újabb két örökös rekordot döntött meg. A Haladás fiatal támadója, Kiss Tamás a magyar labdarúgás egyik legújabb tehetsége.
Tamás Győrött született, majd Téten nevelkedett, 2011-ben pedig Szombathelyre, az Illés Akadémiára került. 2015-ben elnyerte az év legjobb akadémiai játékosa címet, közben az osztrák Red Bull Salzburgnál még próbajátékon is járt. A 2016–2017-es idényben többször edzett a Szombathelyi Haladás felnőtt együttesével, majd a 19. fordulóban, 2016. december 11-én, a Videoton FC ellen a félidőben beállva játéklehetőséget kapott az élvonalban is. Ezzel történelmet írt, ő lett az NB I első 2000-es években született játékosa, valamint 16 évesen és 16 naposan a legfiatalabban debütáló játékosa. Első gólját a 2017–2018-as bajnokságban szerezte, a 12. fordulóban a címvédő Budapest Honvéd ellen volt eredményes, élete hetedik bajnokiján. Ezzel ő lett a magyar élvonal első 2000-es években született gólszerzője, 16 évesen és 11 hónaposan, ez ennél fiatalabban előtte olyan játékosoknak sikerült csak, mint Orth György, Braun József, Schlosser Imre, Puskás Ferenc és Bene Ferenc.
Az U17-es válogatott tagjaként pályára lépett a 2017-es U17-es Európa-bajnokságon is. A Haladás ifjú tehetsége a Budapest Honvéd (1-2) ellen végig a pályán volt, és megszerezte első élvonalbeli találatát. Az első félidőben nem a kedvenc helyén, hanem irányító középpályásként szerepelt. Aztán szünet után feljavult a teljesítménye, és a gól sem maradhatott el. Történt ugyanis, hogy az 57. percben Kiss Tamás kapott labdát középen, majd egy csel után 15 méterről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba (1-1). Aztán Debrecenben már a 3. percben feljegyezhettük Kiss Tamás nevét. Fiatal társa, Medgyes cselezgetett a bal oldalon, majd visszagurított Tamáshoz, aki egyből, 20 méterről a rövid, jobb felső sarokba bombázott, (0-1), a meccs vége 1-1 lett.

Kiss Tamás célja, hogy tavasszal több meccsen is megkapja a lehetőséget, stabil kezdővé szeretne válni, ha pedig töretlen lesz a fejlődése, 3-4 év múlva kipróbálná magát külföldön, – mint mondja – a leginkább a spanyol bajnokságban érezné jól magát.
Nagyon jól érzem magam, szerintem az idősebb játékosok is befogadtak. Nagyon jó fejek, és az edzés-hangulat is kiváló. Lehet, hogy furcsa, de nekem támadóként Király Gábor a legnagyobb példaképem. Szorgalmas játékos, aki ennek köszönhetően mindig elérte a célját. Álomszerű, hogy a csapattársa lehetek. A mezőnyjátékosok közül pedig Halmosi Pétert emelném ki, akinek a Haladáshoz való elkötelezettsége, hozzáállása nagyon bejön nekem. Jó lenne olyan emblematikus figurává válni, mint amilyen ő – nyilatkozta a klub honlapjának profi módon, majd hozzátette, hogy nagy segítséget kap edzőjétől, Pacsi Bálinttól is, aki már az Illés Akadémián is mestere volt.
A Haladásnál nagyon fontosak tehát a fiatal játékosok, de csapatjáték lévén az eredményesség még fontosabb. Sajnos ez még hiányzik az idei Haladás esetében, hiszen lapzártánk idején mindössze a bajnoki tabella 10. helyén szerénykedik Pacsi Bálint csapata, amely a Magyar Kupa küzdelmeiben már a 32 közé jutásért vívott harcban, Tiszaújvárosban elvérzett. Sajnos hosszabbítás után a tizenegyesek jelentették a végállomást a szombathelyi zöld-fehérek számára.
Folytatás ma délután utoljára a soproni ,,hazai” pályán, ahol az ellenfél az örök mumus, a Paks csapata lesz, aztán november 8-tól már a Haladás Sportkomplexumban!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!