Kiss Zsolt a Répcelaki SE teke szakosztályának vezetője, a Sport és a közönség szavazatai alapján megítélt Príma-díjat is megszerezte. Az átadó kapcsán beszélgettünk arról, hogy hogyan szeretett bele a tekébe, és, hogy mit is jelent neki ez a sportág.

Forrás: Répce TV Facebook

-Miként kezdődött a kapcsolata a tekével?

-12 évesen ismerkedtem meg a tekével, akkoriban édesapám volt az edző Répcelakon, valamint a testvérem és a nagybátyám is tekézett a város csapatában, így sorsszerű volt, hogy én is beleszerettem ebbe a sportágba.

-Milyen út vezetett odáig, hogy mára egy Szuperligás csapat edzője lett?

-Ezelőtt 10-15 évvel határoztam el, hogy valóra váltom az álmaim. Nekem nagyon sokat jelentett fiatalként, amikor egy felsőbb osztályban játszó játékossal beszélhettem, és szerettem volna én is ide eljutni. Mindig visszaemlékszem azokra az időkre, amikor volt, hogy fáskamrában öltöztünk, vagy amikor sapkában és kesztyűben néztük végig a mérkőzéseket. Nagyjából 15 évvel ezelőtt, amikor az NBII-ben 3. lett a Répcelak, akkor egy 6 csapatos osztályozó keretein belül kivívtuk a feljutást az első osztályba. Azóta indult el az együttes sikersorozata. Tudni kell, akkoriban még a répcelaki tekepálya nem volt alkalmas az NBI-es mérkőzésekre, így először Szombathelyen, a Spartacus pályán játszottunk két évet, majd a szintén szombathelyi Savaria pályáján is. Ezután egy városfejlesztési pályázat elnyerésével sikerült megoldani a pályabővítést, így végre hazai körülmények között játszhattunk, melynek hatására nagy fölénnyel sikerült megnyernünk az NBI-et és felkerülnünk a szuperligába.

-Beszéljünk a díjadról, hogy jött a jelölés, miként értesült róla?

-Eleinte nem is tudtam egyáltalán a jelölésről sem, az egyik kedves ismerősöm – aki a választóbizottság tagja – szólt, hogy felterjesztett Sport kategóriában, és sikerült is a nevezésem.  Maga az a tény, hogy ilyen nevek és emberek között egyáltalán a jelöltek között vagyok már nagyon megtisztelő volt számomra és hatalmas öröm. A Sport kategória díján túl pedig a közönség díjat is sikerült elhoznom, amit ezúton is csak megköszönni tudok az embereknek, hihetetlen érzés volt.

 -Nézzünk a jövőbe, mi a reális célkitűzés a répcelaki teke csapattal az idei évre, és az elkövetkezendő pár évre?

-Az az igazság, hogy bennem is sok minden megfogalmazódik. 5 éve folyamatosan 3. helyen végzünk, és szeretnénk előrelépni, emiatt igazoltunk új játékosokat. A tavalyi évben voltak kisebb kisiklások így nem sikerült, az idei évben viszont nagy lehetőségünk van ismét feljebb lépni. Muszáj előrelépnünk, tartozunk ennyivel a vezetőségnek, és a támogatóinknak. Továbbá nagy öröm, hogy utánpótlás játékosaink között vannak, akik a válogatott kerettagság közelében állnak.

A tekecsapat következő mérkőzésére november 4-én 14 órakor kerül sor, hazai pályán a Győr ellen.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!