A “Szombathely Sportjáért Életmű-díj” adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át – de legalább 25 éven keresztül – a testnevelés és a sport területén kiemelkedő tevékenységet végzett, és munkájával közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.

2017-ben a díjat Lengyák György kapta. Az elismerést Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke és Puskás Tivadar polgármester adta át. A díjazott Nagykanizsán 1972-ben kezdett edzősködni. 1988-ban költözött Kőszegre és a Haladás szenior versenyzőjeként képviselte Szombathelyt a Budapesti Veterán Európa bajnokságon, ahol távolugrásban 5. lett. Hármasugrásban 1989-óta ő tartja a szenior országos csúcsot. Kőszegen ellenszolgáltatás nélkül nevelte az atlétákat. 2001-től – önkéntesen – edzette Majz Anitát, a szombathelyi Haladás atlétáját, aki az ifjúsági világbajnokságra is kijutott. 2004-ben csatlakozott a Szombathelyi Sportiskolához, majd később a Haladáshoz; sprinterek, gátfutók, távolugrók kerültek ki a keze alól. Tanítványai közül Móricz Bálint a felnőtt Európa-bajnokságon is bemutatkozott, Járay Melinda pedig az ő tanítványaként lett a felnőtt nemzeti válogatott tagja. Mindig is az alaposság, a szakmai felkészültség és az állandó fejlődni akarás jellemezte. Maga is fejleszt sporteszközöket, de a külföldön bevált módszereket, eszközöket is igyekszik meghonosítani.

Ő találta fel azt a műanyag gátat, amelyeket minimális baleseti kockázattal használnak szerte az országban. A nemzetközi kapcsolatait felhasználva az ott bevált hasznos szereket elkészíti vagy elkészítteti. Oktatófilmeket forgat, fotóz, a mozgások felvételeit digitalizálja, hogy a gyerekek vizuálisan is megerősítést kapjanak. 2002-től a Rajczi Imre Sportiskola edzője. 2003-2005 között a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola atlétika szakosztályát vezette, 2008-tól pedig ő foglalkozik a Haladás sprintereivel is.

Mindemellett ha felkérik őt, továbbképzéseken segíti a testnevelők és a hallgatók munkáját. Versenybíró, az országos versenybizottság tagja. Bármikor segít! Ha egy edző felhívja, hogy elakadtak és nem tudnak továbblépni, kiterjedt kapcsolatrendszerét felhasználva segédanyagok után kutat remélve, hogy talál benne olyat, amivel ki tudja javítani a hibát. Minden eszközzel támogatja azokat a fiatalokat, akik nyitottak és fejlődni akarnak. De nem irányít, nem mondja meg, hogyan kell dolgozni, hanem segít. Itt, helyben is próbál utódokról gondoskodni. Egykori tanítványai, ma már edzőtársai. Jelenleg Kamarás Ákossal dolgozik együtt, de Arnhold Bence, Kiricsi Berill és Sárközi Rebeka is tovább viszi a stafétabotot.

2012 óta a Magyar Atlétikai Szövetség utánpótlás szakreferense és felelős vezetője.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!