A tegnapi nap legjobban várt futballközvetítése vitathatatlanul az Olaszország – Svédország világbajnoki pótselejtező visszavágó volt. Az első mérkőzésen nagy csatában a svédek győztek egy megpattanó lövésnek köszönhetően, így előnnyel utazhattak a visszavágóra.
A találkozó elején mindkét csapatnak pontrúgásokból voltak lehetőségei, majd szépen lassan kezdett kialakulni, az utána már egész mérkőzésen jellemző olasz fölény.
A Squadra Azurra folyamatosan gyűrte a sárga-kékeket, de hiába támadtak és mentek előre, próbálkozásaikat vagy a védők blokkolták helyenként önfeláldozóan, vagy Robin Olsen kapus hárított.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy 3 büntetőterületen belül kialakult vitatott szituációnál is néma maradt a játékvezető sípja, ebből 2 az olasz tizenhatoson belül történt.
Ahogy telt múlt az idő, úgy lett egyre feszültebb a hangulat, de hiába a nagy fölény, az olasz válogatott nem tudta feltörni a skandinávok védelmét, így végül 0:0-s visszavágót követően a hazai pályán szerzett góljával Svédország jutott ki a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

Hiába a megdöbbentő statisztikai mutatók ezen a mérkőzésen Buffonék javára, (Labdabirtoklás 77%-23%, Kapura lövések 27-4) a svédek kijutása nem érdemtelen, több mint 180 percen keresztül óvták meg kapujukat az olaszoktól.
Olaszországgal 1958 óta nem fordult elő, hogy nem lesznek ott a vb-n.
A vártakkal ellentétben Gian Piero Ventura nem mondott le a szövetségi kapitány posztjáról, noha sokak szerint nem küldött pályára és nem nevezett a keretbe olyan futballistákat, akik segíthettek volna a csapaton.
Zlatan Ibrahimovic – aki korábban lemondta a válogatottságot – az Instagramon gratulált a svéd nemzeti csapatnak.
Ma este az utolsó európai csapat is kvalifikálja magát a VB-re. Írország és Dánia 20:45-kor lép pályára, a két csapat első mérkőzésén 0:0-s döntetlen született.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!