Ahogy korábban beszámoltunk róla, a másodosztályú Haladás II-Sportiskola látta vendégül a SzoESE együttesét. Az összecsapás első két szettjét magabiztosan húzta be a főiskolások csapata, de az utolsó játék igazán küzdelmesre és fordulatokkal telire sikeredett. A két csapatkapitány is osztja a nézetet, miszerint sokkal nehezebb volt ez a találkozó, mint tűnik a végeredményből.

Gulkai Zsófia, a SzoESE csapatkapitánya: Próbáltunk mindent megtenni, amit az edzőnk kért, úgy gondolom, hogy sikerült eleget tennünk ennek. Az utolsó játékban aztán teljesen új felállást gyakoroltunk, és ez inkább bennünket zavart meg. Erre egyébként azért volt szükség, hogy a későbbiek során tudjuk ezt alkalmazni. Nagyon örülünk a győzelemnek, amelyet a csapat nevében Németh Erzsébetnek ajánlunk.

Marton Gabriella, a Haladás II. csapatkapitánya: Sajnos csak az utolsó szettben tudtuk azt játszani, amit eredetileg elterveztünk. Az elejét túlizgultuk, és azután már futnunk kellett az eredmény után. A megilletődöttségünket végül sikerült levetkőznünk, csak túlságosan nagy előnyhöz jutott ellenfelünk. A pozitívum, hogy az utolsó szettben mutatott játékunkra mindenképpen építhetünk, és ezt a formánkat kell átmenteni a későbbi mérkőzéseinkre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!