Az első osztályú tagságának megőrzéséért küzdött hatalmasat a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület. Az évad során elég rapszodikus teljesítményt nyújtottak a vasiak, így komoly edzésmunkát követően vettek részt a soft szakág rájátszásán. Első mérkőzésen a Soul DC ellen kellett bizonyítaniuk a szombathelyieknek. Az első összecsapást 9:7 arányban elvesztették, majd a másodikat 9:6 -ra megnyerték Pálos Tamásék. A döntő mérkőzéssorozaton aztán 9:5-re győzedelmeskedtek a szombathelyiek, akik a Darány együttesét is legyőzve végül az ötödik helyen zárták az évet.

A Steel szakágban is érdekeltek a vasiak, azonban a rájátszás későbbi időpontban lesz. Ráadásul az SZDCSE csoportjában az előkelő 3. helyen áll.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!