A heti témánk a legnépszerűbb futball szimulátor, a FIFA sorozat. A héten már megjelent egy e-sportos cikkünk (ITT) amiben erről a játékról is szó van.
Az EA Sports már a 90-es években elkezdte piacra dobni az azóta már óriási népszerűségre szert tevő sorozatát. A technika akkori állása szerint újdonságnak számító, forradalmi kivitelezésű játékként tört be a köztudatba. Jómagam a FIFA 98-as kiadásával játszottam először, emlékszem már akkoriban lehetett a játékban egymás ellen játszani, igaz akkor még ehhez egy légtérben kellett tartózkodnunk az ellenfelünkkel, nem volt lehetőség az interneten keresztül.
Azóta sok idő eltelt, a FIFA sorozatból idén szeptemberben már a 19. epizód került a boltok polcaira (FIFA 18), és az EA továbbra sem tervez lassítani. Ugyan a FIFA 18 rosszabbul nyitott a piacon mint elődje, a játék így is a brit eladási listák élére került, és az első héten már több mint 1,5 millióan játszották online a játékot.
A játék tehát rengeteg fejlődésen ment keresztül, a gyártók igyekeznek minden évben valamilyen újítással előrukkolni. Ilyen volt a tavalyi esztendőben, amikor egy új és szokatlan játékmódot próbálhattunk ki, ami a „The Journey” néven futott. A Journey lényege, hogy végigkísérhettük és alakíthattuk a karakterünk, Alex Hunter sorsát az iskolás csapattól kezdve a profi pályafutásáig. Alex élete nem volt könnyű, sokszor ment át kemény időszakokon, és ez sokak számára közelebbivé, és személyesebbé tette a játékot. Sok felhasználó örömére ez a mód a 18-as kiadásban folytatódott. További nagy újítás az előző szériához képest, hogy idén minden platformon(x-box,playstation,PC) elérhetővé tették az ikon kártyákat az Ultimate Teamben.
A játékban továbbá a sima mérkőzésen túl lehetőség van az interneten keresztül, online mások ellen, vagy akár a barátainkkal egy csapatban játszani. Az Ultimate Teamben te magad állítod össze a kereted, az alapján, hogy milyen kártyákat sikerül megszerezned, vagy megvenned másoktól a piacon. Egy Lionel Messi képével ellátott kártya akár 1 millió coinba (a játékban használatos pénznem) is kerülhet. Ezen a játékmódon belül már megtalálhatóak az online bajnokságok is.
Ami a játékot e-sporttá tette
A játékprogramot elemei már régóta alkalmassá tették a versenyhelyzet megteremtésére. Utólag már nem vagyok rá büszke, de volt, hogy FIFA-bajnokságokat játszottunk egymással tanórákon, a laptopunkon is. A lebonyolítás az egyszerű, régebbi FIFA e-sport tornákon már alkalmazott 1 az 1 elleni párharcokból állt, értelemszerűen, aki legyőzte a másikat, az jutott tovább, vagy kapott pontot.
Ez a fajta lebonyolítás azóta is megmaradt, ám a PRO CLUB játékmód megjelenése óta egy újabb lebonyolítási forma jött létre. Az említett módban mind a 22 pályán lévő játékost (11-11 csapatonként) külön, élő ember irányít. Ezáltal a játék még jobban azonosult az e-sport és maga a sport fogalmával, hiszen itt már kiváló taktikára és remek csapatmunkára van szükség a sikerhez, valamint nem kevés gyakorláshoz. Magyarországi elterjedése egyre fokozódik az e-sport szerű FIFA használatnak is, hisz az elmúlt időszakban két ismert klub, az MTK és a dVTK is elindította saját e-sport szakosztályát, a diósgyőriek már szerepelnek is a magyar első osztályú FIFA-bajnokságban.
A legnépszerűbb versenyek természetesen hatalmas összegű pénzdíjazásokat vonnak maguk után. Ahogy korábbi e-sport témáinkban már szó volt róla, sok a gyártók által támogatott verseny, és ez nincs másképp a FIFA-nal sem, a FIFA eWorld Cup néven elhíresült tornát az EA szponzorálja. Ez a világméretű bajnokság egyébként a Guiness rekordok könyvébe is bekerült, mivel ez a legnagyobb online verseny, amit valaha megrendeztek.
Érdekesség, hogy Magyarországon ugyan rengetegen játszanak ezzel a játékkal, de kevesen tudják, hogy már jó pár éve működik a Magyar FIFA válogatott is, akik korábban már EB-n és VB-n is jártak.
A feltörekvő időszakát 2006 és 2010 között élte a magyar FIFA együttes, igaz ekkor nálunk még nem minden volt adott a megfelelő felkészülésre, a fő ok pedig magának az e-sportnak a kisebb népszerűsége és elterjedtsége volt, ezáltal sem az anyagi sem a technikai feltételek nem álltak a játékosok rendelkezésére.
A youtube videómegosztón rengeteg magyar videós is foglalkozik ezzel a játékkal, sokan sorozatként töltögetik fel a részeket.
Talán – ahogy a többi e-sport játéknál is – ennél a játéknál is az a helyzet, hogy gamer körökbe az, hogy ezt a játékot lehet versenyszerűen játszani nem újdonság, addig a laikusoknak, vagy akik nincsenek annyira otthon a virtuális világban ez egy nehezen elképzelhető folyamat.
A nemrégiben megrendezett magyar Hibrid FIFA bajnokságról ITT , az e-sport rovatunk előző részét pedig ITT olvashatják el.
Íme pár videó a játékról:
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!