Óriási hangzavarban, kiváló hangulatban buzdították az iskolatársak a Derkerős iskolai erősember versenyén induló srácokat. Péntek délelőtt dr. Kovács Péterné igazgatótól megtudtuk, hogy az iskola fennállásának jubileuma alkalmából szervezett rendezvénysorozat – a suli sportos mivolta miatt – ezzel a játékos versennyel vette kezdetét.


A Derkovits iskola legerősebb tanulóját akadályversenyen kiválasztó eseményen az ügyességet, a gyorsaságot, a koordinációs képességet és az erőt tették próbára. A földszinti tornaszobából induló, majd a folyosókon keresztül, a 2. emeleti célig tartó a verseny finisét hason csúszva, szőnyegen teljesítették a diákok.


Az erősember versenyt követően eredményhirdetésen tudtuk meg, ki lett az iskola legerősebb tanulója.
A végeredményt kihirdető Geröly Zsolt főszervező a verseny kiélezettségére utalt, amikor elmondta, hogy az 1-5. helyezett között mindössze 3 másodperc volt a különbség, az 1-14. helyezett között pedig 14 másodperc döntött, szóval nagyon szoros megmérettetésnek lehettek tanúi a megjelentek.


A Derkerős címet Simon Barnabás érdemelte ki, a 2. helyen Rozner Gergő, míg a 3. helyen Palkó Bálint végzett. Az eredményhirdetésen aztán a derkós ninja is átvehetett egy elismerést.

A Derkerős versenyt egyébként Németh Zsolt világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető, Gadó András Európa-bajnok erősember és Horváth Zoltán sportriporter is megtisztelte jelenlétével.

A Derkovits Gyula Általános Iskola 50 éves jubileumi rendezvénysorozatának nyitóünnepségén tartott pódiumbeszélgetésen Geröly Zsolt munkaközösség-vezető beszélgetett velük, de a diákok is feltehették kérdéseiket. A beszélgetés részleteiről hamarosan értesülhetnek honlapunkról.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!