A Telekom Veszprém meglepetésre három góllal kikapott a dán bajnok Aalborg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, vasárnap.
A magyar csapat sorozatban harmadszor veszített a BL-ben: az előző két fordulóban a Paris Saint-Germaintől kapott ki, előbb idegenben, majd hazai pályán.
Eredmény,
Férfi BL, 9. forduló, B csoport:
Aalborg HB (dán)-Telekom Veszprém 29-26 (14-13)
———————————————–
a Veszprém gólszerzői: Ilic 6, Lékai 5, Marguc 4, Nagy L., Blagotinsek 3-3, Nilsson 2, Jamali, Manaszkov, Tönnesen 1-1
A vendégek közül Cristian Ugalde, Dragan Gajic, William Accambray és Renato Sulic is hiányzott a dániai találkozón.
A hazaiak szinte az egész meccsen kapus nélkül támadtak, ezzel a mezőnyben emberelőnyt alakítottak ki. Ennek nehezen találta ellenszerét a magyar csapat, amely védekezésben nem volt elég agresszív, a másik kapunál pedig több helyzetet kihagyott. Az Aalborg előnye az első félidő hajrájában már három gól volt, ezt a Veszprém a szünet előtt egyre csökkentette (14-13).
A szünet után leginkább a szlovén Blaz Blagotinsek és Lékai Máté góljaival, illetve Mikler Roland védéseivel tartották magukat a vendégek, de ellenfelük továbbra is hatékonyabban kézilabdázott, például sokkal több kipattanó labdát szerzett.
A hajrában még a korábbiaknál is nagyobb volt a küzdelem, és mivel folyamatos játék szinte soha nem alakult ki, a Veszprém nem tudott lendületbe kerülni, így meglepetésre vereséget szenvedett a hullámvölgy nélkül játszó Aalborgtól.
A dánok legeredményesebb játékosa Andreas Holst Jensen volt hat találattal.
A veszprémiek jövő szombaton a lengyel Vive Kielce elleni hazai mérkőzéssel zárják az évet a BL csoportkörében.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!