A közelgő phjongcshangi téli olimpia és paralimpia alkalmából a budapesti Koreai Kulturális Központba kaptak meghívást csütörtökön a játékokon szereplő magyar sportolók és edzőik, ahol együttműködési megállapodást írt alá a Koreai Köztársaság Nagykövetsége a Magyar Olimpiai Bizottsággal, valamint a Magyar Paralimpiai Bizottsággal.
Kim Jae Hvan kulturális attasé, egyben a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója bevezetőjében elmondta, a rendezvénnyel azt volt a céljuk, hogy bemutassák a magyar delegáció tagjainak Phjongcshangot, valamint ízelőt adjanak nekik arról, hogy mi vár rájuk a Koreai Köztársaságban. Az igazgató kiemelte: Phjongcshangban minden eddiginél több ország részvételére lehet számítani.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke beszédében kiemelte, éppen 70 nap múlva lobban fel a téli olimpiai láng a dél-koreai városban, s emlékeztetett arra, hogy az ötkarikás játékok három évtized után térnek vissza Dél-Koreába, hiszen Szöul 1988-ban már rendezett nyári olimpiát, amelyen a magyar sportolók szép sikereket elérve 23 érmet, közte 11 aranyat nyertek. Az elnök hozzátette: tudja, hogy a Koreai Köztársaság nagy erőfeszítéseket tesz a téli olimpia színvonalas megrendezése érdekében, majd beszédét azzal zárta, hogy Phjongcshangban 15-20 magyar sportoló részvételére lehet számítani.
Szabó László, az MPB elnöke azt hangsúlyozta, hogy az olimpiai és paralimpiai mozgalom a ’80-as évek óta kiszélesedett, s bár a legfontosabb az eredményesség, de ma már emellett diplomácia, üzlet, politika és kultúra is. A sportvezető szerint a játékok kiváló alkalmat jelentenek különböző országok kultúrájának megismerésére, ezért is örül annak a hármas megállapodásnak, amelyet a Koreai Köztársaság Nagykövetségével most aláírtak.
Szabó László kiemelte azt is, hogy bár a magyar parasportolók nem voltak jelen a négy évvel ezelőtti szocsi paralimpián, de most három versenyzővel képviseltetni fogják magukat Phjongcshangban. Felhívta a figyelmet arra, hogy most azonos lesz az olimpiai és a paralimpiai sportolók formaruhája, és az esküjüket is egyszerre teszik majd le a sportolók.
Hong Na Joungnak, a phjongcshangi téli olimpia kommunikációs referensének előadásából kiderült, hogy a február 9-től 25-ig tartó téli olimpián 93 ország 2900 versenyzője fog részt venni, akik 15 sportág összesen 102 versenyszámában harcolnak majd az érmekért. A március 9. és 18. között zajló téli paralimpián 45 ország 670 sportolója indul, akik között hat sportág 80 versenyszámában osztanak érmeket. Kitért arra is, hogy az olimpia versenyeit összesen 12 helyszínen fogják megrendezni. Hozzáfűzte: a Szöultól 165 kilométerre található Phjongcshangba – a játékok központi városába – gyorsvonattal két óra alatt lehet eljutni, s a vonalon naponta 51 járat közlekedik.
Kim Jae Hvan kulturális attasé a magyar-dél-koreai gazdasági kapcsolatokról tartott beszámolót. Bevezetőként azt hangsúlyozta, hogy a Koreai Köztársaság 1989-ben a volt szocialista országok közül elsőként Magyarországgal vette fel a diplomáciai kapcsolatot. Beszámolójában rámutatott arra, hogy a két ország kapcsolatai azóta folyamatosan fejlődtek, s az ázsiaiak egyre növekvő befektetéseinek köszönhetően a Magyarországon jelenleg működő 50 dél-koreai cég összesen 25 ezer embernek biztosít munkalehetőséget.
Lengyel Miklós volt koreai nagykövet elmondta, hogy a kettéosztottság és az észak-koreai rakétakísérletek ellenére a téli olimpiának otthont adó Koreai Köztársaság végtelenül biztonságos országnak számít, ahol az odalátogatók semmiféle veszélynek nincsenek kitéve.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!