Legyőzték a tartalékos Körmendet

A csehek visszavágtak a Rába-parti városban elszenvedett vereségért.

0
76

Komoly fejtörést okozhatott a piros-feketéknek, hogy három kulcsjátékosuk mellett nem számíthattak a vezetőedző párosra, akik szintén a Tüske csarnokban tartott All-star gálán szerepeltek. Ezután kiderült, hogy Ferencz, Wright és Tuoyo mellett Hollins, Fanning valamint Horti sem utazott a csapattal. Ennek ellenére nem látszott a két együttes közti különbség, hiszen sokáig fej-fej mellett haladtak. Aztán a második negyed közepén belelendül Siska és Pomikalek, így megnyugtató előnnyel vonulhatott a Decin játékosai az öltözőbe. A szünet után Halász és Bán pontjaival felzárkózott a Körmend, nyílttá téve a találkozót. Néhány perccel a vége előtt több hibát is vétett a vasi csapat, ezt pedig könyörtelenül kihasználták a házigazdák. Ezzel a pedig elszenvedte első vereségét az Alpok Adria Kupában a Körmend.

BK ARMEX Decín – Egis Körmend
80-72
(20-19, 24-12, 15-27, 21-14)

Körmend: Halász 17/9, Bán 11/9, Oroszi 3/3, Davis 12/3, Csorvási 17.
Csere: Németh 8/6, Koch 4, Márton -.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here