Különösebb meglepetések nélkül zajlottak le szerdán a férfi ökölvívó országos bajnokság negyeddöntői, így világbajnokságon szerepelt mindhárom bokszoló könnyed sikerrel lépett az elődöntőbe.
Az idén Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Harcsa Zoltán (75 kg) a keddi nyitónapon is szorítóba lépett és kevesebb mint két menet alatt győzött, majd a második napon még ennél “jobban vigyázott” energiáira, miután Major Róbert ellen már az első szakaszban döntő fölényt harcolt ki.
A 64 kilogrammban szereplő Kovács Richárd szerdán mutatkozott be az ob-n, s a papírformának megfelelő magabiztos produkcióval rukkolt elő. A nyíregyházi tehetség Novák Ádám ellen lépett szorítóba, aki az első menetet még kibírta, de a második menetben már képtelen volt ellenállni neki. Az idei vb harmadik magyarja, a nehézsúlyú Hámori Ádám szintén imponáló magabiztossággal hozta bemutatkozó mérkőzését.
A nap talán legjobban várt összecsapását az 56 kilóban rendezték, ahol az ötszörös világbajnok kick-boxos, Veres Roland a tapasztalt Virbán Gáborral küzdött meg a legjobb négybe jutásért. Az ökölvívásban még újonc Veres nem tudta borítani a papírformát, mert ugyan kifejezetten ügyesen öklözött, de Virbán lényegesen erősebbnek tűnt, s végül utóbbi pontozással győzött.
Az ob csütörtökön az elődöntőkkel folytatódik a Madárfészek Akadémia otthonául szolgáló Halassy Olivér Sportcsarnokban.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!