A sportcélú fejlesztések sorába illeszkedő beruházás során egyrészt felújították a régi Fedett Uszoda teljes tetőszerkezetét, mert tűzveszélyességi és egyéb szigetelési szempontból is már veszélyessé vált. Ezután a nyílászárók cseréit és ezek külső hőszigetelését is megoldották.

A felújítási munkával párhuzamosan, az uszoda mögött egy teljesen új, 21 méter széles és 33,33 méter hosszú fedett medence megépítése is megvalósult idén nyáron. Ez a projekt TAO-forrásból, 2,2 milliárd forintos összköltséggel fejeződött be. A vízilabdázók ősszel vették birtokba az új medencét.

Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, Szombathely országgyűlési képviselője ünnepi köszöntőjében igazi csodának nevezte, ahogy ez a közösség, az AVUS néhány röpke év alatt kiharcolta az OB I-be történő feljutást.

Hasonlít ennek a vízilabda-medencének a története a Sportkomplexum históriájára abban, hogy egyetlen forintba sem került a helyi polgároknak. A sport és az egészség kapcsolata is rendkívül fontos, hiszen, amit itt befektetünk a sportba, az egészség megőrzésében megtérül. Ez a sportlétesítmény is egészségügyi beruházás, hiszen miközben vízilabdáznak, sportolnak, egészségesebbek lesznek a szombathelyi gyermekek, az úszni vágyó lakosság pedig háborítatlanul tud úszni – fogalmazott Hende Csaba, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az uszoda energetikai modernizációjának köszönhetően az energiafogyasztás is mérséklődött.

Puskás Tivadar polgármester miután felelevenítette az 1981-ben létrehozott Fedett uszoda rövid történetét, a modernizáció szükségességét is megemlítette.
Boldog nap ez a mai, hiszen a Modern Városok Program keretében elkészült az a sportmedence, amelyet megálmodtunk. A harmadik fázis is hamarosan elkezdődik, ennek keretében egy igazi fürdőparadicsom alakulhat ki Szombathelyen – tette hozzá a polgármester.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség alelnöke Kemény Dénes elnök üdvözletét adta át, majd felelevenítette a 2004-ben történeteket.

Az athéni olimpia után idejöttünk és nagyon jó hangulatú meccset játszottunk, akkor egy igazi lökést éreztem a helyi vízilabda életben, még fát is ültettünk. Már akkor megállapítottam, hogy mennyire akív sportszerető város Szombathely – fűzte hozzá az olimpiai bajnok pólós, aki az MVLSZ nevében megköszönte a támogatást, majd kiemelte, hogy személyesen is szurkol a világ legerősebb bajnokságában szereplő helyi vízilabda-csapatnak.

Ezt követően ft. Gaál Sándor plébános megáldotta a sportlétesítményt, majd bevonultak a mérkőző felek, az AVUS és a Mladost Zágráb csapatai, akik az AVUS-palánták kezeit fogva, nagy taps közepette foglaltak el helyüket.

 

 

A kicsik bemutatót tartottak az úszómozgásokból, a kezdeti úszógyakorlatoktól eljutottunk a vízilabda-alapokig, majd a serdülők gyerekek játszottak bemutató mérkőzést.

 

 

Aztán következett az AVUS – Mladost Zágráb közötti barátságos gálamérkőzés.

Megtudtuk, hogy a harmadik ütem, a szaunavilág, a wellness részleg kialakítása ezután indul, de ezért már a város, a Modern Városok Program keretében felelős.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!