Mikulás napján, új otthonában látta vendégül nagynevű ellenfelét a Haladás női röplabda csapata. A találkozót a hazaiak kezdték jobban, mégis a nyírségi együttes örülhetett (0-3) a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Bagyinka Fanni szerint a második szett eleje volt a kulcsmomentum.

– Úgy gondolom, hogy remekül kaptuk el a fonalat a mérkőzés elején. Lendületben voltunk és minden sikerült. Ennek ellenére a folytatásban nagyon beragadtunk ettől pedig bátortalanná vált a játékunk. 1-5 állásnál mintha hitünket vesztettük volna, önbizalom nélkül pedig nem lehet megfordítani a találkozót egy ilyen neves ellenfél ellen. A Nyíregyháza blokkjával sem tudtunk mit kezdeni és a végén már a fáradtság is kiütközött rajtunk – árulta el a Haladás feladója.

A zöld-fehérek vezetőedzője is hasonlóan látta az összecsapást, aki a pálya szélén igyekezett mindenben tanítványai segítségére lenni.

– Az első szettet remekül kezdtük, majd fokozatosan leültünk és szétesett a játékunk. A nyitásfogadásunk volt a leggyengébb pontunk, amelyen eddig is rengeteget dolgoztunk és ami nélkül nem lehet meccset nyerni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szerváknál is hibáztunk, akkor már érthető, miért nyert két szettet viszonylag könnyebben a Nyíregyháza.

Esetleg tartottak a lányok az ellenféltől?

– Biztos vagyok benne, hogy nem erről volt szó. Több játékosunkat ugyanis spannolta ez a tudat, illetve hogy végre beköltözhettünk az új csarnokba. Szeretnénk mindent megtenni a visszavágón is és biztos vagyok benne, hogy a lányok is éhezik a sikert – tette hozzá Mucsi Péter.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!