11:30 – Kubalára emlékeztek

0
36

Születésének 90. évfordulója alkalmából Madridban ünnepélyes keretek között emlékeztek Kubala Lászlóra, az FC Barcelona legendás játékosára, aki 1969 és 1980 között szövetségi kapitányként irányította a spanyol válogatottat.

“Olyan ember volt, aki nagyon jól képviselte hazánkat annak ellenére, hogy nem volt spanyol” – mondta róla Vicente del Bosque volt spanyol szövetségi kapitány (2008-2016) a csütörtök éjszakába nyúló ünnepségen a madridi CaixaFórum kulturális központban.
Felidézte, hogy ő maga is hosszú évekig játszott a válogatottban Kubala vezetése alatt, akit született vezetőnek tart, és aki viselkedésével is példaként szolgált az utána következő edzőgenerációk számára.
“Sosem volt dühös” – jellemezte, és hozzátette, hogy szeretettel, törődéssel vette körül játékosait, a válogatott újoncai például mindig kaptak tőle ajándékba egy piros bársonysapkát, amelybe belehímeztette a debütálásuk dátumát.

Beszélt Kubala híres nagylelkűségéről, jószívűségéről. “Mindig nyitott zsebbel járt” – fogalmazott, arra utalva, hogy mindenkinek segített, akinek szüksége volt rá. “Kubala ma is aktuális” – jegyezte meg.

“Három országban játszani válogatottként, az rendkívüli teljesítmény” – mondta Dunai Antal, aki a Magyar Labdarúgó Szövetséget képviselte az eseményen.

Az olimpiai bajnok tíz évet töltött edzőként Spanyolországban 1981-től kezdve. A spanyol nyelven zajló kerekasztal-beszélgetésben ő is azt hangsúlyozta, hogy mennyi támogatást kapott Kubalától ebben az időszakban, akinek spanyolországi otthona ráadásul mindig tele volt olyan rászorulókkal, akik disszidáltak Magyarországról.

María Carmen Izquierdo, Spanyolország első női sportriportere beszélt Kubalához fűződő barátságáról, és arról, hogy ha újságíróként felkérik a szerinte legkiemelkedőbb sportolók megnevezésére, mindig az elsők között említi a magyar labdarúgót.

Bizonyos értelemben Kubala korának szexszimbóluma is volt, nők tömegei jártak miatta a meccsekre, előfutára volt annak, hogy a focistákra a filmsztárokhoz hasonló rajongással tekintsenek – mondta.

A vezető személyiség vonzza a követőket – fűzte hozzá Inma Puig, az FC Barcelona sportpszichológusa.

Az ünnepségen részt vett a sportlegenda egyik fia, ifjabb Kubala László, és megjelent a spanyol futballélet több korábbi kiemelkedő személyisége is.

A megemlékezésen Juan Luis Larrea Sarobe, a Spanyol Labdarúgó Szövetség megbízott elnöke felidézte a magyar futball aranykorát és méltatta a spanyolok által “Laszyként” emlegetett sportembert. “Vele új idők kezdődtek a spanyol futballban” – fogalmazott.

Győri Enikő madridi magyar nagykövet pedig azt emelte ki: manapság még fontosabb, hogy olyan személyiségeket idézzünk meg, akik bármely rivalizáláson felül tudtak kerekedni, és Kubala László, integráló személyiségével ilyen ember volt.

A CaixaFórumban 40 perces részletet vetítettek Kocsis Tibor: Magyarok a Barcáért című filmjéből, és az előcsarnokban Kubala-relikviákat mutattak be a Puskás Akadémia jóvoltából.

Szöllősi György, a magyar futball és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete a mintegy 150 fős közönségnek a Puskás Ferenc és Kubala László életében szereplő párhuzamosságokra mutatott rá.

Mindketten 1927-ben születtek, ugyanabban a kerületben, gyerekként is együtt fociztak, mindketten magyar és spanyol válogatott játékosok is voltak, és ebben a dél-európai országban váltak legendává.

Kubala, aki 1948-ban hagyta el Magyarországot, már befutott játékos volt a Barcelonában, amikor Puskás – Cziborral és Kocsissal – Spanyolországba érkezett. Mindenben támogatta őket, amíg nem kaptak játékengedélyt, anyagilag is – idézte fel történetüket Szöllősi György.

Az 1927. június 10-én, Budapesten született Kubala László pályafutása során háromszor szerepelt a magyar, hatszor a csehszlovák és 19-szer a spanyol válogatottban.

Játékosként az FC Barcelonával 1950 és 1961 között többek között négy bajnoki címet és két Vásárvárosok Kupáját nyert, majd klubedzőként a Barcelona mellett ült az Espanyol, a Málaga, a Murcia és az Elche kispadján is.

Irányításával 1978-ban, 12 évnyi szünet után szerepelt ismét vb-n a spanyol válogatott, amelyet 68 mérkőzésen irányított. Ez 2014-ig nemzeti rekordnak számított, amelyet Vicente del Bosque döntött meg.

A 2002. május 17-én elhunyt Kubalát az FC Barcelona alapításának 100. évfordulóján, 1999-ben a szurkolók a csapat történetének legjobb játékosává választották. Emlékét 2009 óta szobor őrzi a barcelonai Camp Nou Stadionban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here