Véget ért az OTP Bank Liga 2017/18-as évad őszi szezonja. A Szombathelyi Swietelsky-Haladás egy visszafogott szezonkezdet után nehezen talál vissza a győzelmet jelentő ösvényre. Mészöly Gézától, majd Pacsi Bálinttól is elköszönt a klubvezetés és egy szlovák szakembert neveztek ki Tóth Miklósék a csapat élére. Michal Hipp személyében pedig valóban komoly szaktekintély érkezett a Rohonci útra. Az együttes átvételét követően komoly munkához látott a szakember és az eredmény sem maradt el. A Ferencváros (2-1) és a Puskás Akadémia (3-1) után a Videotont (1-0) is legyőzték Király Gáborék. Utóbbi találkozót követően kiderült az is, hogy a 9 szerzett pontnak köszönhetően a téli szünetet a még éppen bent maradást jelentő 10. helyen töltik a zöld-fehérek. Azonban nemcsak ezért marad emlékezetes a Vidi elleni siker.

A szombathelyiek ugyanis elmondhatják magukról, hogy az ősszel csak ők tudták legyőzni a Ferencváros és a Videoton csapatát is. A fehérváriak ráadásul két vesztes, míg a vasiak három győztes találkozóval zárták az évet. A Videoton gyengesége, vagy a Haladás erőssége, hogy a piros-kékek az idei szezonban pont Szombathelyen nem találtak a kapuba? A Haladás sikere mögött a statisztika is kimutatta, hogy a feltámadás kulcsfigurája Mészáros Karol volt, aki a zöld-fehér rangadó után a Videoton ellen is gólt szerzett.

A gyenge kezdés után – ha nem is varázsütésre – magára talált a Haladás és az új szakvezetővel, valamint a sportkomplexum birtokba vételével valóban megtáltosodott a Haladás a szurkolók legnagyobb örömére. Az eredményes folytatásra azonban még várni kell, hiszen egy rövid téli szünetet követően kezdi meg a munkát a csapat.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!