Ajla Paradžik hiszi, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét

A viharsarokban zárja az alapszakaszt a zöld-fehér együttes.

0
464

Továbbra is várat magára a Haladás VSE első bajnoki győzelme. Az alapszakasz 9. fordulójában a Jászberény aratott sikert Szombathelyen. Ajla Paradžik és Mucsi Péter segítségével próbáltunk megfejteni a vereség okait, valamint az év utolsó bajnoki mérkőzéséről is szó esett, amelyet a Békéscsaba otthonában vívnak vasárnap a vasi röplabda csapat.

– Jól kezdtük a Jászberény elleni találkozót, sok szép támadást vezettünk és hárítottuk ellenfelünk akcióját. Sajnos kulcsfontosságú pillanatokban remegett meg a kezünk, amit kihasznált az ellenfelünk. Van még miben fejlődnünk, de úgy érzem, hogy jó úton haladunk. Leginkább az önbizalmunknak tenne jót egy siker, azonban a Békéscsaba ellen nem mi vagyunk az esélyesek, de igyekezni fogunk kihozni magunkból a maximumot – mondta a Haladás bosnyák centere.

Hasonlóan látta a pálya széléről dr. Mucsi Péter is, aki azért látott biztató jeleket is a mérkőzésen.

– A csapatjátékunk ezúttal sem működött úgy, ahogy azt vártuk. A megingásainkat pedig egy ilyen kvalitású csapat kihasználja. Ha össze akarjuk hasonlítani a Jászberény otthonában játszott mérkőzésünkkel, akkor elmondható, hogy sokat fejlődtünk, de messze vagyunk még attól a szinttől, amit elvárok az együttestől. Jól fog jönni majd a téli szünet is, mert a sok sérülés és a sorozatos terhelés miatt nehéz dolgunk volt. Ugyanakkor optimisták vagyunk, mert az alapszakasz második felében már sokkal jobban fogunk játszani – tette hozzá a Haladás VSE női röplabda csapatának vezetőedzője.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here