Első alkalommal rendezték meg a Répce Sportcsarnok Kupát az U11-es korosztály számára, amelyre szép számmal látogattak ki szülők, barátok és fociszerető emberek.
A tornára 6 csapat jelentkezését fogadták el, ám a szervezők (Tóth Dávid és Tamási Roland) elmondták, hogy a jövőben akár több csapattal is megrendezésre kerülhet ez az esemény.
“Miután kihirdettük az eseményt többen jelezték, hogy legközelebb szívesen részt vennének rajt. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, és ezúton is köszönjük a támogatóinknak, hogy létrejöhetett ez a torna. Minden csapat kiválóan teljesített, és a gyerekek jól érezték magukat, nagyon izgalmas mérkőzéseket játszottak egymással, látszott, hogy mindenki nyerni jött ide, Répcelakra.”
Résztvevő csapatok:
-Répcelak SE I.
-Répcelak SE II.
-SFAC, Sopron
-Fertőszentmiklós
-Beled
-Rábapaty
Lebonyolítás:
-1×20 perces mérkőzések
-Mindenki játszott mindenkivel, azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény a döntő, ezután pedig a gólkülönbség volt a mérvadó.
A találkozókat Király Krisztián, NB I-es játékvezető dirigálta.

Az utolsó mérkőzést a Répcelak I., és a SFAC játszotta egymással. Az eredmények alakulásának köszönhetően a tét a hazaiak számára az volt, hogy ha győznek, akkor első helyen végeznek a tornán, míg döntetlen esetén a Fertőszentmiklós szerzi meg az első helyet. A találkozón rengeteg helyzetet dolgoztak ki a répcelakiak, és egészen a lefújás előtti 10 másodpercig vezettek is 2:1-re, ám ekkor egy pillanatnyi kihagyást követően a soproniak egyenlíteni tudtak. Végül tehát a Fertőszentmiklós végzett az első helyen, jobb gólkülönbségének köszönhetően a SFAC a másodikon, a Répcelak SE I. pedig a harmadik helyet szerezte meg.
A focitorna végén minden résztvevő együttes oklevelet, csokoládét, egy kislabdát és kulcstartót is kapott. Az első 3 helyezett csapat pedig serleget, és érmet, valamint 4 különdíj is kiosztásra került.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!