Nem volt könnyű dolga a Halinak, hiszen vasárnap délután az ország másik felében kellett pályára lépniük a bajnoki címre esélyes Békéscsaba otthonában. A hosszú út mellett fájhatott a feje dr. Mucsi Péter vezetőedzőnek, hiszen több sérültje is volt a zöld-fehéreknek, ráadásul a vizsgaidőszak is megkezdődött, ami tovább csökkentette a rotációs lehetőségeket.

Már a kezdésnél éreztette a hazai csapat, hogy komolyan veszik a találkozót. A szlovák, argentin és magyar válogatott játékosokat felvonultató BRSE szemre is tetszetős játékkal nyerte meg az első szettet. A folytatás sem alakult sokkal jobban a szombathelyiek számára, akik leginkább ütőerőben és nyitásfogadásban maradtak el nagy nevű ellenfelükkel szemben.

A záró játékrészre aztán összekapta magát a Haladás és sokáig fej-fej mellett haladtak a felek. Aztán a hazaiak trénere gondoskodott arról, hogy szettet se nyerjenek a vendégek, így a hajrára ismét pályára vezényelte kezdőcsapatát. A szépítés igen, de a tisztességes helytállás nem maradt el. A szombathelyiek sokat nem pihenhetnek, hiszen szerdán hasonlóan hosszú túra vár majd Zoltán Annáékra, akik Nyíregyházára utaznak.

Linamar-BRSE – Haladás
3:0
(14, 7, 18)

Haladás: Bagyinka, Reljić, Kinser, Kalman, Pető, Paradžik.
Csere: Zoltán (liberó), Dancsecs, Farkas B.
Vezetőedző: Dr. Mucsi Péter.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!