Magyarországon először az MTK Budapest hozta létre e-sport szakosztályát, a profi klubok közül, 2017. szeptember 7-n.

Még novemberben, a Nemzeti Versenysport Szövetség és az Esportmilla közös konferenciáján az MTK Budapest is jelen volt, és dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke is felszólalt:

“Az elmúlt több mint 100 év komoly fejtörést okozott a sportvezetőknek a sportok fejlődésén gondolkodóknak. Az e-sport megjelenése, az abban testet öltő sporttevékenység ugyanolyan kihívást jelent a hagyományos sportok számára, mint amilyet jelentett korábban az, hogy a nők sportolhatnak-e, vagy sem. Erre a sport választ tudott adni, lebontotta a falat, és a nők is egyenjogú, és egyenrangú részesei lettek a sporttevékenységnek. Hasonló fejtörést okozott az amatörizmus eszméje, illetve az extrém sportok és az olimpizmus kérdése. Az e-sport tehát a modern sport történetében legalább háromszor átélt kihívás újabb fejezete, amire ugyanazt a jó és helyes választ kell adni, mint a korábbiakra, befogadónak kell lenni, hiszen a szellemi sportoknak is helye van az élsportban. Az e-sport újabb kihívást jelent, de ez mindig pozitív válaszra sarkallta a hagyományosnak mondott sporttevékenységet képviselőket, a magyar sportnak befogadó választ kell adnia.”

Forrás: mtk.hu

A versenyszerű videojáték elfogadásán túl a sport és a digitalizáció témájában is állást foglalt, kiemelve, nem úttörő, de jelentős szereplő az e-sport:

„Nem az e-sporttal kezdődik a sport digitalizációja. A sport ökoszisztémája az elmúlt 15-20 évben átalakult, a digitalizációnak köszönhetően. A közvetítés, az eredményekről való tájékoztatás, az eseményeken való nézői részvétellel kapcsolatos mozgósítás digitális platformokon, eszközökkel történik. Évtizedekkel ezelőtt jelent meg az online sportfogadás. A digitalizáció a sportban jelen van a jegyrendeléssel kapcsolatban. A sportlétesítmények üzemeltetésében a szenzorok adataira épülő takarékos, ám egyben színvonalas használat is felfedezhető. A digitalizáció az aktív sportban is szerepet kap, a labdarúgók minden mérkőzésen viselnek mérőeszközöket, melyek segítségével fizikai állapotukról adnak adatokat, ezek értékelésére is épül, hogy milyen edzést vezényel az edző. Ez jelen van az úszástól az atlétikáig mindenhol.”

A közel 130 éves múltra visszatekintő klubnál nyitottak az újdonságokra, így rögtön be is nevezett a szakosztály a FIFA játékból ismert Pro Club bajnokságra, az ország legjobb játékosait összeszedve egy csapatba, az MTK égisze alá.

A csapatnak egyébként olyan jól megy a szereplés, hogy a FIFA Pro Club bajnokság első helyén állnak a téli szünethez érkezve, jobb gólkülönbségüknek köszönhetően.

Az információk szerint az MTK a későbbiekben két további játékban is tervez csapatokat indítani, és a cél az, hogy a hazai és nagyobb nemzetközi eseményeken is eredményesen szerepeljenek az egyesület sportolói.

Az MTK Budapest célja az új szakosztály megalapításával elsősorban az volt, hogy helyet, teret, megfelelő körülményeket biztosítson azoknak a fiataloknak, akik ebben az új sportágban kimagasló tehetségek.

A tervek szerint a jövőben az Új Hidegkuti Nándor Stadion rendszeresen ad helyet nagyobb hazai e-sport versenyeknek.

Bemutatásképp az őszi szezon utolsó mérkőzése megtekinthető:

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!