A legutóbbi öt mérkőzéséből négyet elveszített a Körmend, amely legutoljára Szegeden tudott nyerni, még december közepén. Azóta nemcsak a végeredmény, hanem a mutatott játék miatt sincs okuk örülni a piros-fekete szimpatizánsoknak és úgy tűnik betelt a pohár. A jó szezonkezdet után nem bírta el a csapat, hogy három fronton kell kimagasló teljesítményt nyújtani. Gasper Potocnik pedig meghozott egy döntést és úgy határozott, hogy feláll a körmendiek kispadjáról – a Jászberény elleni találkozót követően – hogy egy esetleges új impulzustól visszazökkenjenek a dolgok.

Elsőként a Jászberény ellen javíthatnak Ferencz Csabáék, bár a találkozó nem ígérkezik könnyűnek, mindenképp egy verhető csapat érkezik a Somogyi Béla utcába. A bajnoki nyitányon egyszer már sikerült legyőzni Cseh Györgyöt is a soraiban tudó JKSE-t. Akkor Fanning 22 és Wright 15 pontjával 85-71 arányban győzött a Körmend. Ezzel az eredménnyel bizonyára most is elégedettek lennének a szurkolók.

Ahogy már megszokhatták, ezúttal is élőben nézhetik meg oldalunkon az összecsapást, amely 18 órakor kezdődik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!