Néhány év alatt a SzoESE női kosárlabda csapatának meghatározó játékosává vált Simon Cintia. Az irányítóként és hátvédként is bevethető sportolót a rövid szünet után ismét munkába vetette magát. A kosarast arról kérdeztük, hogy vajon mihez kezdene akkor, ha holnaptól többé nem hódolhatna kedvenc sportágának. A legtöbben akik élsportra adják a fejüket karrierjük során többször mérlegre teszik életüket, hiszen egy sérülés, formahanyatlás is befolyásoló tényező lehet. Cinti számára azonban megvan a megfelelő alternatíva.

– Nagyon jó kérdés és a más sportág kipróbálása amúgy is épp aktuális. Még a nyáron elkezdtem a CrossFit edzést és nagyon megtetszett. Hogy fejlesszem magam hetente többször is elkísérem a párom, aki már 3 éve jár az edzőterembe. Próbáltam ellenállni a kísértésnek, de eddig sikerül, így közösen hódolunk ennek a szenvedélynek is. Az első alkalomnál volt egy kis félsz bennem, hogy valamit elrontok, vagy nem úgy csinálom, ahogy kellene, de szerencsére nem így lett.

Már az első edzés után beleszerettem ebbe a mozgásformába. Minden tréningen újabb és újabb sikerélmények érnek, olyan dolgokat tudok kivitelezni amit eddig sose gondoltam volna! Az edzések intervall jellegűek, dolgozunk kettlebellel, kézi súlyzóval, gyűrűvel, súlyemelőrúddal és még sorolhatnám. Alapja a saját testsúlyos gyakorlatok. Mindenkinek szeretettel ajánlom aki tényleg edzeni szeretne járni, elfáradni és fejlődni!

Ugyanakkor Cintia nem gondolt még arra, hogy a kosárlabdától eltávolodjon és keményen dolgozik a SzoESE sikeréért!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!