A fehérorosz Irina Praszjancova sikerével zárult szombaton a Peridot fedettpályás öttusaverseny női döntője, legjobb magyar a mindössze 17 éves Gulyás Michelle második lett a hagyományos, budapesti idénynyitón.

A finálé 36-os mezőnyében kilenc hazai versenyző volt érdekelt, ám a csütörtöki selejtezőből csoportelsőként továbbjutott világbajnoki ezüstérmes Kovács Sarolta nem volt a résztvevők között.
“Bár Saci a selejtezőből jó teljesítménnyel jutott döntőbe, ám a felkészülés jelenlegi szakaszában nincs abban az állapotban, hogy egy döntőbeli szerepléssel kockáztassuk az idényét. Közös döntés volt, hogy kihagyja a finálét és készül a március végi, Los Angeles-i világkupára” – mondta Kállai Ákos, a nők szövetségi kapitánya.
Az esti zárószám, a futásból és lövészetből álló kombinált szám előtt olyan sűrű volt a mezőny, hogy négyen is egyszerre vágtak neki a távnak, köztük a tavalyi győztes, Praszjancova. A legjobb magyar a hatodik helyen álló Gulyás csupán kettő másodperccel követte őket.
A 2000-es születésű Gulyás megnyerte az úszást, vívásban negyedik lett, majd a kombinált számban remekül célzott, így feljött a dobogó második fokára.
“Meglepően jól sikerült a verseny, hiszen alapozásból jöttem, ez az év első viadala. Majdnem egyéni csúcsot úsztam és vívtam, ráadásul felnőtt mezőnyben először indultam” – mondta boldogan a KSI öttusázója.
Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik.

Eredmények:
Peridot fedettpályás verseny, nők:
———————————-
1. Irina Praszjancova (fehérorosz) 1341 pont
2. Gulyás Michelle 1334
3. Gintare Venckauskaite (litván) 1331

Az öttusázók idei világkupa-sorozata február-március fordulóján Kairóban kezdődik, majd március végén Los Angelesben folytatódik. Azután a nemzetközi mezőny május elején Kecskeméten találkozik, annak a hónapnak a végén pedig Szófiában lesz vk-forduló. A döntőt júniusban rendezik Asztanában. Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!