Gulkai Zsófia és Dabronaki Emese hasonlóan látták a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és a Haladás VSE II. összecsapását. A vendégek a diákolimpiai miatt elég foghíjas kerettel érkeztek a városi derbire, s bár becsülettel tették dolgukat, a jóval pontosabb játékkal kirukkoló hazaiak magabiztos sikert arattak a rangadón.

Gulkai Zsófia szerint a siker titkát nem ezen a találkozón kell keresni:
– Nyilván felfokozott hangulatban érkezett mindkét csapat erre a mérkőzésre, elvégre városi rangadóról van szó. Ugyanakkor önbizalommal telve készültünk, hiszen korábbi fordulóban 0:2-ről tudtunk felállni, ami óriási lökést adott nekünk. A motivációnk pedig csak nőtt azzal, hogy Halmosi Noémi is visszajött és rendkívül jól szállt be a találkozón. Igazi csapatmunka volt ez a siker, amit a helyén kezelünk. Nekünk elsősorban most az a célunk, hogy az elért 4. helyet megőrizzük és ha lehetőségünk nyílik rá, akkor előrébb lépjünk a tabellán.

*

A Haladás fiatal centere Dabronaki Emese azon a véleményen van, hogy a SzoESE ellen több okból sem jött ki a lépés csapatának:
– Kevés együttes képes azt áthidalni, hogy a kezdőből 5 meghatározó játékos hiányzott a diákolimpia miatt. Az utolsó percekben dőlt el, hogy milyen összetételben játszik majd a csapatunk. A mérkőzés elején egész jól játszottunk, aztán hibát hibára halmoztunk. Egy olyan rutinos csapat, mint a SzoESE, ezt kihasználta. Ugyanakkor sokat kell még fejlődnünk mentálisan, mert a kritikus pillanatokban rossz döntéseket hoztunk a pályán. Ezekből kel tanulnunk és javítani a hibákat.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!