A Soproni Jégtörők, a Nyugati Eszkimók, az Egerszegi Titánok és a Szombathelyi Pingvinek képviseltették magukat a Szombathelyi Műjégpályán vasárnap megrendezett U8-as bajnoki tornán.

Óriási öröm számunkra, hogy ezúttal már 2 kezdő korosztályos csapatot is ki tudtunk állítani. Ez azt jelenti, hogy a 30-as céllétszámot hamarosan elérjük. Az 5-8 év közötti srácoknál és lányoknál továbbra is a játék megszerettetése a cél, az eredmény még mellékes, de a szülők és a gyerekek persze már figyelik, ki a jobb – tudtuk meg Zelevics Ferenctől, a Szombathelyi Pingvinek elnökétől.

A nyitott pályás program folytatódik, a Műjégpályán mind az U10-es, mind az U14-es korosztálynak lesz még bajnoki fordulója februárban Szombathelyen, de a felnőtt csapat is jégre lép.

A nagy csapat ellenfele az osztrák Hartberg együttese lesz. A meccs február 16-án, pénteken 20 órakor kezdődik. Érdemes lesz akkor is kilátogatni!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!