A középiskolások szombati versenyét a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium csapata nyerte 227 ponttal, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium előtt. A verseny nagyon izgalmasan alakult, hiszen a csapatok eleinte fej-fej mellett haladtak, de végül a Kölcseysek kilenc ponttal jobbnak bizonyultak. A dobogóra egy másik vasi csapat is felfért: a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium a 3. helyen végzett.

Az V-VI. korcsoport győztese, a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium csapata. Balról: Kolozsváry Máté, Tompa Dominika, Molnár Péter a zsűri elnöke, Varga Gréta Janka, Dr. Hollerné Mecséri Annamária a csapat felkészítője, Kovács Kornél

A keleti, Kazincbarcikán rendezett elődöntő győztese, a váci Boronkay 193 pontot ért el. Tehát összesítésben is a Kölcseysek voltak a legjobbak, azaz a Kolozsváry Máté, Kovács Kornél, Tompa Dominika és Varga Gréta Janka által alkotott csapat jutott be első helyen a döntőbe.

Az V-VI. korcsoport bronzérmese, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium csapata. Balról: Pintér Tamás, Péter Ábrahám, Molnár Péter a zsűri elnöke, Szabó Donát, Baumgartner Bálint, Németh Attila a csapat felkészítője

Az általános iskolások vasárnapi küzdelmét pedig a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola csapata nyerte meg 202 ponttal, az őcsényi Perczel Mór Általános Iskola előtt, amely a verseny utóbbi két évének országos bajnoka volt. Egészen a verseny feléig az őcsényiek vezettek, de azután az Olcsaisoknak folyamatosan sikerült előnyt szerezniük. Külön kiemelendő, hogy volt egy 58 pontos feladat, amelyben az egyes sportágak legeredményesebb férfi és női magyar olimpiai bajnokait és érmeiket kellett felsorolni, és ezt a nehéz feladatot hibátlanul teljesítették. Ennek is köszönhetően végül 15 pontos előnnyel az első helyen végzett a Czetin Ákos, Dervalics Anna, Kocsis Botond, Kocsis Luca alkotta csapat.

A III-IV. korcsoport győztese, a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola csapata. Felül balról: Dervalics Anna, Dr. Hollerné Mecséri Annamária a csapat felkészítője, Kocsis Luca. Alul balról: Czetin Ákos, Kocsis Botond

A nagykőrösi keleti elődöntő első helyezettje, a monori iskola csapata csak 168 pontot ért el, így az általános iskolák között országosan az Olcsaisok voltak a legjobbak az elődöntők alapján.

A többi Vas megyei iskola is szépen helytállt. A Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola a 4. helyen végzett, úgy, hogy csak az utolsó feladatnál csúszott le a dobogóról. Az Őriszentpéteri Általános Iskola a 8., a Körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola csapata a 9. helyen végzett.

A zsűriben neves sportolók is szerepeltek: a középiskolások versenyében Molnár Péter világ-, és Európa-bajnok kajakozó, az általános iskolások vetélkedőjén pedig Farkas Ágnes olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó elnökletével értékeltek. Szintén ott volt a versenybizottságban a körmendi kosárlabda sport két jeles alakja, Érsek István magyar bajnok, és Dr. Kristóf László, a város első NB I-es kosárlabda edzője, a sportág ikonikus alakja.

Pillanatkép a vasárnapi döntőről

A döntőbe korcsoportonként nyolc csapat jutott. Két-két iskola helyezéssel, a nyugati és keleti elődöntőből, és további négy csapat pontszám alapján. A szellemi diákolimpia országos döntőjére a Tatai Olimpiai Edzőtáborban kerül majd sor, 2018. február 23-24-én. Ezen tehát mindkét korcsoportban két vasi csapat harcolta ki a részvétel jogát: a középiskolásoknál a Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium és a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, az általános iskolásoknál pedig a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola és a Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!