A 28 éves Michael Rabusic személyében háromszoros cseh válogatott támadót szerződtetett a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. A Rambo becenevű csatár 2020. június 30-ig írt alá – olvasható a zöld-fehér klub honlapján.

A szlovák Kristian Kolcák után ezzel megvan az NB I. 10. helyén álló Haladás második téli igazolása. A 28 esztendős cseh támadó, Michael Rabusic két és fél évre, 2020. június 30-ig szóló szerződést írt alá a Haladással.

A haladas.hu arról is ír, hogy a Rambo becenevű, 185 cm magas, 80 kg súlyú Rabusic pályafutását hazájában, a Jihlavában kezdte. Majd a Brno, a Slovan Liberec következett, 2014-ben Olaszországba, a Serie A-ban szereplő Hellas Veronába igazolt, ám az itáliai klubban mindössze négy bajnokin lépett pályára. Kölcsönben a második ligás Perugiában, Crotonéban, majd Csehországban a Slovan Liberecben futballozott. 2016 augusztusában visszatért első klubjába, a Vysočina Jihlavába – szerződése 2018. június 30-ig szólt. A Jihlavában az első idényben 27 meccsen négy gólig, ősszel négy meccsen egy találatig jutott. Összesen a cseh első osztályban 180 mérkőzésen 36, a másodikban 16 találkozón két, az olasz második ligában 20 bajnokin négy gólig jutott. A Slovan Libereccel az Európa-liga selejtezőjében 7/1, a csoportkörben 14/3 a meccs/gól mérlege.

Szerepelt korábban a cseh U16-os, U18-as, U20-as és U21-es válogatottban, 2013-ban pedig háromszor a felnőttválogatottban is. Érdekesség, hogy ezek közül egyik az augusztus 4-i, Magyarország (1-1) elleni felkészülési találkozó volt.

Rambo csütörtökön már a Haladás edzésén vesz részt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!