A 14. fordulóban a bajnokság 8. helyén álló Salgózd TK csapata látogatott Szombathelyre.

A Szuperligában középcsapatnak számító félig ózdi együttes első két embere nagyon szépen, a vártnál sokkal jobban megjátszotta az ellenfelek által nem igazán kedvelt szombathelyi pályát. Sajnos azonban az unyomiaknál elég közepes eredmények születtek, pedig fantasztikus szurkolótábor buzdította az albérletben játszó ,,hazaiakat”, akinek a 2 pontra nagy szüksége lett volna a bennmaradás érdekében.

A balogunyomiak vezetője, Svajda György honlapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a 2-6-os vereség ellenére még mindig bíznak benne, hogy lesz még tétje a bajnokság hátralévő fordulóinak is és a végén kiharcolja a Szuperligában maradást a Balogunyom TK.

 

A Salgózd TK elleni meccsen egyébként Kiss Tamás 536, Doma Attila 542, Kiss Zsolt (Horváth Flórián) 474, Virág Bence 554, Cserei Gábor 514, Józsa Gábor 590 fát ért el a Balogunyom színeiben. A mindvégig nagyon szoros meccsen összesen 3210 fát jegyezhetett a Balogunyom, míg az ózdiak 3279-ig jutottak. A vége 2-6 lett a vendégek javára, akik a győzelmükkel feljöttek a 6. helyre, míg az unyomiak a 14. forduló után is a 11. helyen tanyáznak.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!