Swietelsky-Szombathelyi KKA – MTE 27-28 (11-14)

Végig szoros meccset vívott a két csapat, kár volt a hajrában bekapott gólokért. 

SZKKA: Schneck Réka – Mayer Maja 7/2, Smid Eszter 2, Pődör Rebeka 1, Schneider Éva 6, Takács Krisztina 2, Takács Bianka 1, cserék: Pálinkás Viktória (kapus), Horváth Petra 5, Virág Noémi 3, Csire Fanni, Szendrei Barbara, Szuhogyi Laura, Bozzai Zsófia, Jurik Petra.

A meccsről részletes tudósítást ITT olvashat.

———

A másik szombathelyi meccsen az NB I/B. nyugati csoportjának éllovasa látogatott városunkba, a Haladás Sportkomplexumba, hogy összecsapjanak a zöld-fehérekkel soros bajnoki mérkőzésükön. A vendégek keretében több rutinos, élvonalat is megjárt kézilabdázó volt, közülük érdemes kiemelni a Bajnokok Ligáját és a magyar válogatottat is megjárt Kovacsicz Mónikát. Rutinja, tehetsége és tudása azonnal, a találkozó elején megmutatkozott. Keményen védekezett és több labdát is szerzett, ha a helyzet úgy kívánta, akkor gólt is szerzett. Az első félidő feléig nagyon jól tartotta magát a Haladás, utána a jobban célzó vendégek magabiztos vezetésre tettek szert.

A lelátón kiváló hangulat uralkodott, köszönhetően a két szurkolótábornak, akik végig buzdították kedvenceiket. Szünet után beragadt a Haladás és közel 7 percet kellett várni az első találatukra, miközben a Mosonmagyaróvár képtelen volt hibázni. Putz Klaudia bemutatott pár védést, ezzel is jelezte a szurkolóknak, hogy érdemes volt leigazolni. A végére aztán mindkét edző becsülettel forgatta játékosállományát, újabb figurákat gyakorolva a következő mérkőzésekre.

Haladás Sport Kft. – Eu-Fire Mosonmagyaróvár 16-37 (8-17)

Haladás: Márkus – Simsik 3, Szabó J. 4, Takács I. 2, Gerencsér 1, Kaposvári 2, Sebestyén 1
Csere: Putz, Dudora (kapusok) – Kozma D. 3, Kiss N., Baranyai, Guttyán A.
Vezetőedző: Kovács László

Mosonmagyaróvár legeredményesebb játékosai: Kovacsicz 7, Kopecz 5, Ivanics D. 5.

Az NB I/B. nyugati csoportjának tabelláján a Swietelsky-Szombathelyi KKA továbbra is a 3., míg a Haladás Sport Kft. a 10. helyet foglalja el.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!