Sportoldalunk már foglalkozott a beruházás részleteivel, többek között ITT írtuk meg azt is, hogy a felújítás mellett új pályákat is kialakítanak, valamint modernizálják a klubház épületét is. A legutóbbi közgyűlésen pedig újra napirenden szerepelt a téma, a határozat elfogadása után kérdeztük Illés Károly alpolgármester tájékoztatott a részletekről.

A Modern Városok Programban közel 268 millió forintos támogatást nyert a város, ebből nemcsak a tervezést, hanem a kivitelezést is szeretnénk megvalósítani. A fő szempontok között szerepel, hogy a régi, már életveszélyes klubházat elbontása, majd egy új klubház építése megtörténjen. Emellett a meglévő 6 salakos pályát akarjuk felújíttatni, valamint 4 új salakos pályát is kialakíttatunk, illetve előkészíttetjük, hogy a 4 új pályát egy modern technológia alkalmazásával lefedhető legyen – fogalmazott a téma szakértője, aki azt is hozzátette, hogy belső parkolókat is kialakíttatnak, valamint 4 darab mobil gyermek pálya is lesz, hogy ezáltal keresztben játszva is gyakorolhassanak a kicsik.

Megtudtuk, hogy a tervezőt már kiválasztották, a nyár közepére várják az engedélyes terveket és, ha minden jól megy, ősszel neki lehet állni a kivitelezésnek. A közbeszerzés lezárulása után, őszre ugyanis már lehet kivitelező, aztán, ahogy az időjárás engedi, 2019-ben kész lehet a teniszcentrum.

 

 

Illés Károly fontosnak tartotta azt is elmondani nekünk, hogy ezzel a beruházással a teniszsport szombathelyi szerelmeseinek igényeit szeretnék kielégíteni, figyelembe véve, hogy a Haladás VSE tenisz szakosztályának problémája minél hamarabb megoldódjon, illetve a vendégkör is jól járjon.

 

A Késmárk utcai teniszcentrum fejlesztésének lebonyolítását a Szombathely Megye Jogú Város Önkormányzata bonyolítja le. A terveket elkészítésének határideje június 30., míg a beruházás elkészülésének várható határideje 2019. december 31.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!