Rendkívül hullámzó őszt produkált a Szombathelyi Swietelsky-Haladás labdarúgó együttese. Ennek eredményeként kétszer is edzőt váltottak a zöld-fehérek. Mészöly Géza után átmenetileg Pacsi Bálint, majd Michal Hipp vette ét a vezetőedzői pozíciót. A szlovák szakemberrel bravúros győzelmet arattak Halmosiék és a Videotont valamint a Ferencvárost is legyőzték a vasiak.

A téli szünetben történt változásokról, az új igazolásokról és a célokról is hallhattak érdekességeket a zöld-fehér szimpatizánsok a Haladás Sportkomplexum új kávézójában, ahol szurkolói ankétot tartottak.

Először Tóth Miklós köszöntötte a megjelenteket, majd Michal Hipp segítőjével, Pinte Attilával közösen vázolták az elmúlt hónapokban történteket. A szlovák szakember sokak örömére magyarul üdvözölte a szurkolókat. Ezután megosztotta a jelenlevőkkel, hogy érkezése után a keret létszámát tartotta túlzónak, így szűkítésre került sor, majd erősségét tekintve lyukas posztokra igazoltak a téli szünetben. Szó esett a felkészülésről is. A nyolc edzőmérkőzés során hat különböző ország csapataival mérhették össze tudásukat a szombathelyiek. Kifejezetten elégedett volt a mester a Maribor elleni döntetlennel. Szó esett arról is, hogy a téli szünet óta 48 tréningen vettek részt a játékosok és a közös reggelizést is bevezették, ami nagyon kedvező benyomásokat tett a labdarúgókra.

Ezután Halmosi Péter osztotta meg gondolatait a felkészülésről és a csapat előtt álló tavaszi fordulókról. A csapatkapitány szerint ez a keret minimum a középmezőnybe való, ezzel a játékosok is tisztában vannak, így mindenképpen szeretnék bebizonyítani, hogy az őszi szezon kisiklás volt az együttes életében.

Következő pontként az új játékosokkal ismerkedhettek meg a szurkolók. Kristián Kolcák Kazahsztánból, míg Michael Rabusic Csehországból tette át székhelyét a Rohonci útra. Mindkét labdarúgó szeretné tudása legjavát adni és hozzásegíteni a Haladást céljai elérésében.

Végül a szurkolók is megfogalmazhatták gondolataikat a Haladás ügyvezetője, szakvezetői és játékosai felé is. Szóba került a fiatal labdarúgók “kötelező” játszatása, amit Tóth Miklós kategórikusan cáfolt és utalt a korábban távozott edzők nyilatkozataira, amely szintén ezt igazolja. Keringer Zsolt a Haladás Szurkolói Kör vezetője javaslatot tett a szurkolói kártya, valamint a mérkőzésekre szóló jegy megvásárlásának könnyítésére. Végül a klub 100 éves évfordulója is szóba került.

A szurkoló ankét könnyed beszélgetéssel ért véget és többen megjegyezték, hogy Michal Hipp személyében végre egy szavahihető és felkészült szakember került a szombathelyi klub vezetőedzői posztjára.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!