Papíron beköszöntött a tavasz, mégis télies időjárás vár a szombathelyi labdarúgókat. A hazai nyitányon a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ellenfele riválisa, a Vasas gárdája lesz. Az előző fordulóban Királyék egy élvezetes mérkőzésen szenvedtek vereséget a fővárosban. Az Újpest elleni 1:0-ás vereség ellenére a zöld-fehérek voltak veszélyesebbek kapura és több ziccert is kidolgoztak. Hozzájuk hasonlóan a Vasasnak sem sikerült túl jól a bajnoki nyitány, hiszen ők a Videoton ellen szenvedtek vereséget. A két csapat között 1 hely és 1 pont van, így kiélezett összecsapásra számíthatnak a szurkolók az új sportkomplexumban.

Az ország másik végében sem maradnak Haladás mérkőzés nélkül, hiszen a teremlabdarúk a Magyar Kupa Final Fourban érdekeltek. Turzó József csapata pechjére a papíron a legerősebb ellenfelet kapta a sorsoláson, így a Berettyóújfalu ellen kell bizonyítaniuk Dróth Zoltánéknak. A héten a Dunaferr ellen egyszer már pályára léptek a futsalosok, azonban nem tudtak élni a kétgólos előnyükkel a vasiak, így vereséget szenvedtek. Szombaton az elődöntőben mindkét gárda tudása legjavát nyújtva szeretne döntőbe menetelni.

Futsal – Magyar Kupa Négyes Döntő
Swietelsky-Haladás – MVFC-Berettyóújfalu
15:30 – Nyíregyháza

OTP Bank Liga
Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Vasas
17:00

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!