Úgy fest, hogy a hazai közönség előtt öklöző Szili Istvánt a szurkolók meggyőzték a folytatásról.

Másodszor rendezték meg a Fight Arénát, amelynek az Aréna Savaria adott otthont vasárnap délután. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára emlékezés mellett stílusos osztrák-magyar pofonváltásra került sor, hiszen 30 sportoló, 15 párosításban és 3 különböző szakágban mérte össze az erejét a szurkolók legnagyobb örömére.

A jótékonysági gálán lehetőség volt vért adni, amelyre a műsor házigazdája, Berki Krisztián is felhívta a figyelmet. Az ünnepélyes megnyitót követően Pintér Tibor énekelte el a magyar himnuszt, majd következhettek a főszereplők. Először a K1 képviselői léptek szorítóba.

Elsőként Koncz Attila, majd Gyetván Balázs okozott örömöt, hiszen mindketten idő előtt befejezték a küzdelmet. Ezután egy igazi taktikai harc következett Kálucz Martin végig uralta a mérkőzést Samuel Elijash-val szemben, ő pontozással kerekedett felül riválisán.

Tóth Csaba, Fábián Kristóf és Polgár Ádám is győztesen hagyta el a szorítót. Előbbi két versenyző látványos küzdelemben, de szintén a versenyidő lejárta előtt lépte le ellenfelét. Polgár Ádám pontozással győzedelmeskedett, a sikere egy percig sem forgott veszélyben.

A csikós bemutató és Pintér Tibor énekét követően hazai versenyzőnek tapsolhattak a szombathelyiek, hiszen Nagy Fruzsina MMA harcos érkezett a szorítóba. Taktikus küzdelemben felőrölte ellenfelét. Leginkább földön folyt a harc és az állatorvosként tevékenykedő Nagy hátsó fojtással aratott fényes sikert.

Ezt követően Bazsó Gábor következett, aki Abdurachmanov ellen mutathatta meg mit tud. Sajnos ez a párharc nem alakult túl jól, hiszen egy kellemetlen sérülés miatt fel kellett adnia a mérkőzést a magyar színekben versenyző fiatalembernek. A szurkolók természetesen vastapssal vigasztalták a sportembert, akinek láthatóan jól esett a közönség gesztusa.

Ezután ismét a magyarok percei következtek. Molnár Benjamin és Fúrkó László kiütéssel abszolválta mérkőzését, majd Bartus Ferenc is bizonyította, hogy komolyan kell számolni vele. Bajic nem is bírta sokáig az ellenállást, így ismét három mérkőzést nyertünk zsinórban. Azoban az MMA párharcok zárásaként ismét vereség következett, hiszen Filó Andor és Marco Drmojnic összecsapását végig bírták a harcosok. A pontozóbírók szerint az orszták fiú volt a jobb.

A gála fénypontjaként három profi ökölvívó mérkőzésre is sor került. Először Kovács Gyula iskolázta le Milos Pavicic-et, aki a második menetben jobbnak látta feladni a küzdelmet. Majd a Vas megyéből induló és világhírnévre szert tevő Szili István következett, aki szabályosan ledarálta ellenfelét. Jankovic még az első negyedet sem “élte túl”. A végén aztán Kovács Ádám egy félelmetes nagyágyúval, Petrit Mazrekajjal került szembe. Az osztrák színekben versenyző ökölvívó 17 győzelemmel és 0 vereséggel érkezett a rendezvényre és megmutatta oroszlánkörmeit is. Kovács mindent megpróbált, de nem bírt sokáig ellenállni, így Petrit Mazrekaj hagyta el győztesen a ringet.

Sikerült tehát a 170 évvel ezelőtti események miatt a visszavágás és elmondható, hogy Tóth Csaba, Varga Zoltán és Őze Balázs főszervezők egy valóban látványos, valamint hangulatos gálát sikerült összehozniuk, ahol volt minden: látványos megoldások, kemény pofonok és szép lányok…

K1
Koncz Attila – Bojan Pavicic
gy: Koncz KO

Gyetván Balázs – Alexander Jaric
gy: Gyetván KO

Kálucz Martin – Samuel Elijash
gy: Kálucz pontozással

Tóth Csaba – Antonio Zovak
gy: Tóth KO

Fábián Kristóf – Vanja Dumitrov
gy: Fábián KO

Polgár Ádám – Savanovic Damjan
gy: Polgár pontozással

MMA
Nagy Fruzsina – Sejla Omicevic
gy: Nagy KO

Bazsó Gábor – Valid Abdurachmanov
gy: Abdurachmanov – ellenfele sérülés miatt feladta

Molnár Benjamin – Shuapov Magomed
gy: Molnár KO

Fúrkó László – Emir Arsanov
gy: Fúrkó KO

Bartus Ferenc – Dorde Bajic
gy: Bartus KO

Filó Andor – Marco Drmojnic
gy: Drmojnic pontozással

Profi Boksz
Kovács Gyula – Milos Pavicic
gy: Kovács KO

Szili István – Alexander Jankovic
gy: Szili KO

Kovács Ádám – Petrit Mazrekaj
gy: Mazrekaj KO

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!