Jó verseny volt. Adódtak technikai problémáim, de nagyon örülök, hogy két dobásom is különösen jól sikerült – mondta el sportoldalunk megkeresésére az újdonsült Dobó Európa Kupa-győztes.

Az U23-as bajnok az 1. sorozatban 68.52 méterrel kezdett, majd jött egy érvénytelen, aztán 64.35 m, negyedszerre 64.99 m, majd a kiváló 5. sorozat és a kerek 69 méter következett. Az utolsó szériában már győztesként lépett a dobókörbe Réka.

 

Réka győzelméről egyébként ITT tudósítottunk.

Az időjárás lehetett volna kegyesebb hozzánk, de nem panaszkodom, hiszen voltak olyan magyar versenyzők, akiknek nehezebb körülményeik voltak a versenyen – tette hozzá Gyurátz Réka, aki 3 hét múlva újra a dél-afrikai edzőtáborban készül az év nagy versenyeire.

 

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!