Remek eredményeket produkálnak megyénk és városunk sportolói, egyesületei. Szinte kivétel nélkül minden sportágban akadnak olyan hősök, akik valamiért kevesebb figyelmet kapnak. Ezért a Hungarysport.hu szerkesztőségének tagjaiként gondoltunk egy merészet és úgy döntöttünk, hogy mi is szeretnénk elismerni nagyszerű sportolóinkat. Négy darab rendkívül szép serleget osztunk ki minden hónapban, hogy ezzel is tisztelegjünk azon hősök előtt, akik öregbítik városunk, megyénk hírnevét.

Szerkesztőségünk tagjai szavazással dönti el, hogy mely női, férfi, fiatal (16 év alatti) sportoló, valamint egyesület ért el kiugró eredményt, amellyel kiérdemlik a mi elismerésünket is.

Március hónap legjobb csapatát volt talán a legkönnyebb megválasztanunk, hiszen történelmi sikert a Swietelsky-Haladás VSE futsalosai értek el. A nyíregyházi Magyar Kupa négyes döntőjében a győzelemre esélyes MVFC-Berettyóújfalut és a Csömör gárdáját is felülmúlták a szombathelyiek. Az aranyérem mellett Turzó József együttese mellett szól az is, hogy nem volt még korábban a megyének ilyen nagy sikerben része, hiszen csapatsportok tekintetében ez volt az első MK-aranyérme, amelyet a zöld-fehéreknek köszönhetünk.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!